Megkezdődött a koszovói csendőrség létrehozásának előkészítése - jelentette be kedden Xhelal Svecla belügyminiszter.
A tárcavezető közölte, hogy aláírta annak a munkacsoportnak a létrehozásáról szóló határozatot, amely elemzi és kidolgozza a koszovói csendőrség működési modelljét. Az új szervezet a belügyminisztérium alá tartozna.
Svecla szerint a csendőrség felállítása "fontos lépés lesz a biztonsági rendszer megszilárdításában", feladata pedig a határok, a területi integritás és a szuverenitás védelme, valamint a terrorizmus elleni fellépés, a magas kockázatú zavargások kezelése és a kritikus infrastruktúra biztosítása lesz. A politikus hozzátette, hogy az új egység jelentősen növeli az ország lehetőségeit és képességeit a biztonsági fenyegetések esetében.
A koszovói csendőrség létrehozásáról egy nappal korábban Albin Kurti miniszterelnök is beszélt. Elmondása szerint az új testület elsősorban a határmenti térségekben fellépő bűnözés és korrupció ellen küzdene, valamint terrorellenes feladatokat látna el.
Albin Kurti úgy fogalmazott, hogy a csendőrség "valahol a rendőrség és a hadsereg között" helyezkedik majd el, hasonlóan az olasz carabinierikhez és a francia csendőrséghez (gendarmerie).
(MTI)