Halálra ítélték Pakisztánban egy ismert Tik-Tok-sztár gyilkosát kedden. Az iszlámábádi büntetőtörvényszék szerint a 22 éves férfi ismételten zaklatta áldozatát, a 17 éves Szana Juszefet. Végül az elkövető tavaly betört a lány otthonába, majd anyja szeme láttára agyonlőtte, ahogy erről a rendőrség korábban beszámolt.

Az ítélet nem jogerős, a meggyilkolt lány szülei azonban üdvözölték az ítéletet.

Az ügy nagy visszhangot keltett a dél-ázsiai országban. Juszefnek, aki az északnyugati fekvésű, az afgán határ közelében felvő Csitral körzetből származott, a Tik-Tokon több mint 800 ezer követője volt, de az Instagramon is nagy népszerűségnek örvendett.



Illusztráció: X / Startup Pakistan

Az erős patriarchális hagyományokkal rendelkező, muszlim többségű, több mint 240 millió lakosú Pakisztánban nem számítanak ritkaságnak a nők elleni erőszakos cselekmények. Egy nemrég közzétett emberi jogi jelentés a nemi alapú erőszak jelentős növekedéséről számolt be. Az általános erőszakcselekmények és gyilkosságok mellett a Pakisztáni Emberi Jogi Bizottság jelentése nemi erőszak közel 3 815, és csoportos nemi erőszak 983 esetét regisztrálta.

Az Amnesty International jogvédőinek adatai szerint tavaly Pakisztánban 68 halálos ítéletet hoztak, többnyire gyilkosságok miatt. A szervezet szerint ugyanebben az időszakban nem hajtottak végre kivégzéseket.

(MTI)