Több mint tízezer ukrán állampolgár lépte át idén illegálisan Románia északi határát, ami nagyságrendileg háromszorosa a tavalyi év azonos időszakában feljegyzett adatnak - közölte szerdai sajtóértekezletén Florin Coman, a román határrendészet máramarosszigeti regionális felügyelőségének vezetője.

Az Ukrajnával közös határszakasz 367 kilométeres északi részéért felelős máramarosszigeti határrendészet vezetője elmondta: a hatáskörükbe tartozó három megyében tavaly október végéig 3278 határsértőt fogtak el, idén pedig 10 700-at. Közülük 5869-en Máramaros, 3767-en Szucsáva, 1064-en pedig Szatmár megyében lépték át az ukrán-román határt.

A román határrendészet honlapján közölt beszámoló szerint a szerdai sajtóértekezleten elhangzott: a határsértők 97 százaléka 18 és 60 év közötti ukrán állampolgár, aki a háború miatt menekült Romániába.

A háború kezdete óta az említett három megye területén 19 068 ukrán állampolgár érkezett illegálisan Romániába. Valamennyiüket beengedték és lehetővé tették, hogy vagy a román államtól kérjenek menedéket, vagy a 2022. március 4-i, a háború elől menekülők átmeneti védelméről szóló európai uniós határozat alapján folyamodjanak nemzetközi védelemért - részletezte a máramarosszigeti határrendészeti parancsnok.

"Sokan a Tisza hideg és örvénylő vizében, vagy a Máramarosi-havasok több, helyenként 1900 méteres magasságot meghaladó részén próbáltak átjutni a határon, megfelelő felszerelés nélkül. Az ukrajnai konfliktus kezdete óta 25 ukrán állampolgárt találtunk holtan: 15-öt a Tisza román partján, tizet a Máramarosi-havasokban" - közölte Florin Coman.

Hozzátette: a bajba jutott ukrán állampolgárok megmentését célzó beavatkozások többségében együttműködnek a Máramaros megyei Salvamont hegyimentő szolgálattal.

A határrendészek, a hegyimentők és a tűzoltók 150 közös mentőmisszióban vettek részt a Máramarosi-havasokban az ukrajnai háború kezdete óta, ezek során 200 ukrán állampolgárt sikerült megmenteniük. Idén 65 ilyen küldetésük volt, és 80 bajbajutott ukrán állampolgárt mentettek meg - mondta a román határrendészet máramarosszigeti regionális felügyelőségének vezetője.

(MTI nyomán)