Négy bűncselekménnyel gyanúsítanak egy 33 éves nagydorogi férfit, aki hétfőn - kábítószer-fogyasztás után - Dunaföldváron gépkocsijával balesetet okozott, majd elfutott a helyszínről - közölte honlapján a rendőrség.

Azt írták, a Budapest felé közlekedő férfi a 6-os út dunaföldvári szakaszán, a lámpa tilos jelzése ellenére belehajtott a Vörösmarty utcai kereszteződésbe, ahol összeüközött egy jobbról szabályosan érkező gépkocsival. Szemtanúk szerint ezután a férfi és női utasa - nem törődve a másik járműben utazókkal -, elszaladt a helyszínről.

A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei, drón és rendőrkutya segítségével egy közeli nádasban találták meg a párt. A vétlen sofőr súlyosan, utasa és a balesetet okozó férfi könnyebben sérült meg. A okozónál és utasánál a bódítószer hatását mutató gyorsteszt pozitív lett, mindketten elismerték, hogy előző napon kristályt fogyasztottak.

Az eljárásban kiderült, hogy a gépkocsin idegen rendszám volt, a sofőrnek nincs jogosítványa, és soha nem tett KRESZ-vizsgát.

A férfit közúti közlekedési baleset okozásával, segítségnyújtás elmulasztásával, egyedi azonosító jellel visszaéléssel és fogyasztással elkövetett kábítószer-birtoklással gyanúsították meg, de – a szakértői vélemény tükrében – várhatóan bódult járművezetés miatt is felelősségre vonják. Utasának fogyasztással elkövetett kábítószer-birtoklás és segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelnie. A rendőrség kezdeményezte a férfi letartóztatását.

(MTI)