Mint a mai napon írtam, Magyar Péterék a legnagyobb valószínűséggel Ursula von der Leyennel fogják atlantista ideológiai kanyarokkal megcsúfolni 1956 emlékét, azonban a szabadságharc 70. évfordulójának előestéjén még ennél is tovább mentek, gyakorlatilag lábukat törölték a magyarságba. Drasztikusan hangzik? Igen, de alább röviden, tömören bizonyítani fogom állításaimat!
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Krasznahorkai László Nobel-díjas írónak 2026. október 21-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából átadták a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést. Az elismerést az író kimagasló életművéért, valamint a magyar kultúra nemzetközi hírnevének erősítéséért kapta. A díjat az Országház Kupolacsarnokában adták át. A díjat Baka András köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke közösen adta át.
Rögzítsük azt is, hogy a hivatalos szövegezés szerint a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére adományozható. Az adományozásról a köztársasági elnök dönt a miniszterelnök előterjesztésére, az illetékes miniszter javaslata alapján.
A fő kérdés már csak az: tudja-e szolgálni a magyar nemzetet egy olyan ember, akinek a magyarságról mélységesen megvető véleménye van? S ennek igen gyakran hangot is ad.
A legelemibb logika szerint e kettő kizárja egymást, hiszen hogyan szolgálhatna valaki a magyar nemzetet úgy, ha nem is tartja magát abból valónak? Túlzás volna? Lipták Tamás, a Magyar Jelen újságírója Facebook-bejegyzésében szemezgetett Krasznahorkai kijelentéseiből, lássuk:
- Egyáltalán nem vagyok büszke arra, hogy magyar vagyok, Isten oda teremtett, azt a kenyeret ettem. Képtelen vagyok büszke lenni, hogy bolondok közé születtem, és hogy bolondok között éltem. Az én személyes sorsomból következik minden, nem abból, hogy magyar, ukrán vagy szlovén vagyok.
- Magyarnak születtem, az anyanyelvem a magyar. De magyarnak lenni – ez ellen minden erőmmel küzdök. Miért cserélném el a világpolgárságot arra, hogy csak magyar legyek? A viszonyom a magyarságomhoz olyan, mint az embernek egy folyóparton fekvő kőhöz. Nem tudom, miért nem albánnak vagy szlováknak születtem.
- Az én Magyarországom a nyelvé, nem a huszároké. Messzire kerültem a magyar világtól, a butaságtól szennyezett magyar létezés fogalmától.
- Magyarország már nem egy ország, hanem egy elmegyógyintézet, ahonnan az orvosok már elmentek, és ahol a betegek hétfőn, szerdán és pénteken orvososdit játszanak.
- Most Orbán és társai dicsőségesnek mondják a történelmünket. Ez több mint nevetséges. A magyar történelem csak vereségekből áll. (...) Trianon egy párizsi kastély volt, ahol a békeszerződést aláírták, semmi más. Ennyire műveletlenek ma az emberek.
- Nem értem, miért olyan büszkék a magyarok a csatáikra, amiket mellesleg mindig elveszítenek.
Mindezek tükrében teljesen irreleváns, hogy milyen az irodalmi munkássága Krasznahorkai Lászlónak, méltatlan bármilyen kitüntetésre, amelynek Magyarországhoz, a magyarsághoz köze van. És akik átadták neki? Ráadásul mindezt az 1956-os szabadságfelkelésünk apropóján, meggyalázva ezzel annyi magyar hőst. Nem is folytatom...
Lantos János – Kuruc.info
