Szervizközpontot létesítenek az amerikai Apache típusú helikopterek számára a közép-lengyelországi Lódz városában, az erről szóló megállapodást kedden írták alá a helyi katonai repülőgépgyár (WZL-1) és az amerikai Boeing képviselői.

Donald Tusk kormányfő az aláírás alkalmából rendezett ünnepségen kiemelte: a lódzi Apache-szervizközpont a legnagyobb lesz Európában, a Lengyelország által megrendelt helikopterflotta pedig világviszonylatban a második legnagyobb lesz az Egyesült Államok után.

Tusk aláhúzta a beruházás fontosságát Lódz fejlődése szempontjából. Rámutatott: a helyi katonai üzemekben ennek köszönhetően kétszeresére növelik a foglalkoztatottságot, és csúcstechnológiákhoz kapcsolódó munkahelyeket teremtenek.

Más lengyel védelmi beruházásokra is utalva elmondta: ezek célja Európa legerősebb hadseregének fejlesztése. "Minden dollár, minden euró a jövőbeli biztonságunkért dolgozik" - fogalmazott a kormányfő.

Magdalena Sobkowiak-Czarnecka védelmiminiszter-helyettes bejelentette: a szervizközpontot először a Lengyelország által beszerzett helikoptereknek szánják, a későbbiekben viszont ott fogják szervizelni a más országok által vásárolt gépeket is. Lengyelország "az amerikai fegyvergyártó cégek európai csomópontjává kíván válni" - jelentette ki.

A szervizközpont létesítését célzó megállapodás a 96 darab AH-64E Apache típusú helikopter beszerzéséről szóló, mintegy 10 milliárd dollár értékű, 2024-ben kötött lengyel-amerikai keretszerződéshez kapcsolódik.

Az ügylet rádiólokátorok, 1844 darab AGM-114R2 Hellfire rakéta, 460 darab JAGM levegő-föld rakéta és 508 darab Stinger légvédelmi rakéta beszerzését is magában foglalja. A megrendelt Apache gépek első 18 darabját 2028-ban várják Lengyelországba, addig a lengyel hadsereg áthidaló megoldásként 8 darab Apache helikoptert lízingel.

(MTI)