Egyetlen új előterjesztést tud csak tárgyalni az Országgyűlés a héten, mert nem tudtak többet kidolgozni, a szakképzési törvényjavaslatukat pedig szakmai okok miatt maga a Tisza javasolta levenni a napirendről, miközben ellenzéki indítványt nem engednek plenáris ülésre, ahogy eddig az egész ciklusban egyetlent sem, ami a „Nemzeti Együttműködés Rendszerének” pökhendiségét idézi - írja Fb-bejegyzésében Novák Előd, alább a folytatás.

A Tisza ugyanúgy azt hiszi, mint az előző ciklusokban a Fidesz, hogy nála a bölcsek köve, senki másnak nem lehet jó ötlete. Pedig akár módosító javaslatokkal változtatva, de a plenáris ülés napirendjére engedve lehetne a magyar emberek érdekeit szolgáló ellenzéki előterjesztést is tárgyalni.

A kormányzati indítványok hiánya miatt volt már olyan hét a ciklus elején, hogy az Országgyűlés heti ülése is elmaradt, múlt héten az energiaválságra hivatkozva mondták le (de valójában akkor épp csak azt az egy új törvényjavaslatot tárgyaltuk volna, aminek most napirendről való levételét szavazták meg), mostanra pedig kifulladt a törvénygyár, augusztus 27-éig nem is lesz ülésezés.

A legkisebb frakció, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja nyújtotta be a legtöbb törvény- és határozati javaslatot, 24-et, miközben a Tisza 22-t, a Fidesz-KDNP pedig csak 4-et. Egymagam 11 ilyen indítványt nyújtottam be, a magyar emberek legkülönbözőbb problémáira van megoldási javaslatunk. Vajon mikor kerülhet végre egy az Országgyűlés napirendjére?