A Magyar Honvédség katonája új terepen próbált szerencsét: a hivatásos állományban szolgáló férfi a Megasztárban próbálta megcsillogtatni énektudását, de, mint kiderült, nem is volt neki olyan. Mindezt sikerült a Magyar Honvédség egyenruhájában megmutatni, írja a Bors nyomán a Magyar Jelen.




A 23 éves Oláh Nikolasz Salgótarjánból érkezett a Megasztár színpadára. Kérdés, miért gondolja azt magáról mindenki, akit Oláhnak (Orsósnak, Lakatosnak stb.) hívnak, hogy tud énekelni. Az orrhangon óbégatás ugyanis nem az. Amennyiben nem mondja, akkor is kiderült volna, hogy a Magyar Honvédség katonájáról van szó, ugyanis egyenruhában állt a szórakoztatónak nem, cikinek annál inkább nevezhető műsor színpadára, írja a lap.

„Bajtársaim, illetve elöljáróim parancsára, vagyis ösztönzése alapján eljöttem ide” – árulta el a magyar katonai hagyományokhoz méltatlan részleteket Oláh Nikolasz, akit három bajtársa, egyben barátja kísért el a meghallgatásra a Bors szerint. A zsűri nagy egyetértésben leszögezte, mélységesen tisztelik a szakmáját és elhivatottságát, azonban az énektudását nem érezték még késznek a tehetségkutató színpadára.