"Karácsony csenget a szörnyű télben.
Alig hallom csengését."

Babits Mihály szomorú sorai mennyire igazak ma. A jövő nem kiszámítható, a múlt legalább biztos. Számomra is más lesz az idei advent, már nem lesz olyan szép, mint azelőtt. Mindannyiunk életéből hiányzik valaki. Fáj arra gondolni, nem lehet itt, hiányozni fog a simogatás, az ölelés...

Mégis mindennél jobban várjuk azt a pillanatot, mikor meggyújthatjuk a gyertyát, talán majd a szívünk is picit csendesebben ver.

A legszebb keresztény ünnep a miénk, mely az Isten- és emberszeretetről szól. Sugallja felénk, legyünk mindig jók és megbocsájtóak. Jó volna, ha a szívünkben mindig hordoznánk ezt a parancsolatot, de valahogy az ünnep múltával sokan elfelejtik az üzenetet. Csak hinni merem, hogy a jók vagyunk többen, akik próbálnak úgy élni, hogy nem áll messze tőlük a jó cselekedet, a segítségnyújtás.

Nem a karácsony üzenete változott meg, hanem a körülmények. Körbevesz bennünket a sötétség. Az emberi gonoszság, mely a sok rossz okozója. Felróhatjuk, hogy itt vagyunk egy világjárvány közepén. Pedig ez csak egy a sok közül, mely befolyásolja és megváltoztatja életünket.

A Covid-19 és a karácsony békében meglehetne, ha...

Létezik, hogy a vallásos világkép találkozik a természettudománnyal. A tudomány szerint tény, hogy a vírusok léteznek a természetben, mondhatjuk úgy, évezredek óta velünk vannak. Látni nem láthatjuk, még fénymikroszkóppal sem. A latin szó mérget jelent.

Valójában az igazság, hogy saját magunkat mérgezzük. Itt van az örökös félelem, a szorongás és lehetne még sorolni. Elveszítjük az egészséges önképünket. Korábban soha nem látott mértékben dől ránk az ellenőrizetlen és gyakran téves információ. Hogy hol az arany középút? - nem tudom, de nem árt néha szkeptikusnak lenni.

A világ rossz jelenségei, az ingerek együttes hatása megbetegít bennünket, és ehhez a betegséghez nem kell egy koronavírus. Az örökös stresszben nem érzékeljük a jelent. Pedig mennyire fontos az életünk minden területén a készülődés, a várakozás. Valahogy nem szeretünk várni, mintha siettetni akarnánk az időt. Vétek, hiszen akkor elveszik a varázs. Csak akkor lehet valami jó, és igazán eredményes, ha a vágyat sikerül újra és újra felébreszteni.

Adventben a szépség a várakozásban teljesedik ki, hiszen tudjuk, közeleg az emberfia.

Vallásos ember vagyok, ez által próbálok úgy élni, hogy segítsek másokon. Jómagam hálás vagyok azért, hogy jól élhetek. Ezért is tartom fontosnak az adakozást. Fontos lenne, hogy az ünnep múltával is emlékezzünk erre a tanításra. Mindennap tegyünk valami jót, amivel szebbé tudjuk tenni a világunkat. Higgyük el, hogy mi vagyunk többen, akik képesek vagyunk egy élhetőbb, szebb jövőt teremteni.

Minden napunk egy új kihívás, a feladatok sokaságának megoldása. Az élet pedig arra nevel, hogy mindig fejlődjünk, csak így lehetünk igazi túlélők.

A várakozásban sem felejtkezem el, hogy négylábú, hűséges társammal elinduljak egy sétára. Jól esnek a villogó, színes fények, melyek érzékeltetik az ünnep hangulatát. Bár hiányzik a nyüzsgés. A város szokatlanul csendes, az utcák némák. Valahogy mégis érzem a rám eső fényáradatban a falak mögött meghúzódó melegséget. Hideg van és csend, de mégis átmelegedtem, mert lelkem mélyén érzem:

"Már közeledik az éj, mely szüli a hajnalt.
Eljön Ő, minden bizonnyal eljön..."