Ugrás a cikkhez
Reklám

Vasárnap délelőtt édesanyja bukkant rá lánya holttestére Bécsújhely egyik parkjában. A rendőrség kezdetektől fogva barátját, egy 18 éves szír bevándorlót gyanúsított, aki az előzetes vizsgálatok alapján megverte, majd megfojtotta áldozatát. A párt utoljára szombaton este látták együtt több szórakozóhelyen.

Miután a 16 éves lány (Manuela K. - a szerk.) reggelig nem ért haza, a családja elindult megkeresni. A gyanúsítottat (Yazan Al-Malt, Fb-profiljai itt, itt, itt és itt - a szerk.) vasárnap elfogták. A füstös 2014-ben érkezett Ausztriába, sajtóhírek szerint nem volt ismeretlen az osztrák hatóságok előtt. Tavaly októberében kiutasítási eljárást indult ellene – hangzott el az M1 Híradójában.



Manuela K. és gyilkosa, Yazan Al-Malt

Szombaton a Bild című német napilap internetes kiadása adta hírül, hogy egy afgán menedékkérő késsel támadt egy várandós lengyel nőre egy német kórházban.

A bűncselekmény a Rajna-vidékbeli Bad Kreuznachban történt. A férfi a nőnél volt látogatóban, amikor éles vita alakult ki köztük. Ennek hevében szúrta hasba a nőt.

Az áldozat állapotát egy sürgősségi műtéttel ugyan sikerült stabilizálni, magzata azonban meghalt. Azt egyelőre nem tudni, hogy az áldozat milyen viszonyban volt az afgán származású támadóval. A férfi később feladta magát, a hatóságok őrizetbe vették, gyilkossági kísérlettel és súlyos testi sértéssel gyanúsítják.

Legutóbb tavaly december közepén volt késes támadás Németországban, akkor egy férfi késsel sebesített meg egy hazafelé tartó nőt. A támadó elmenekült a helyszínről. Néhány órával később a helyszíntől alig néhány száz méterre két másik nőt is megkéselt.

Szeptemberben egy 22 éves férfi halt meg, aki egy nő védelmére kelt egy játszótéren. Az ügyben két afgán származású férfit vett őrizetbe a rendőrség. Egyikük nem sokkal korábban kapta meg a menekültstátuszt, a másik bevándorló pedig kitoloncolás előtt állt. A dulakodás közben a két migráns férfi kései is előkerültek.

Augusztus végén a németországi Chemnitz városában egy vita során megkéseltek egy harmincöt éves német férfit, aki belehalt sérüléseibe. Az ügyben egy iraki és egy szír férfit vettek őrizetbe. A városban ezután a migránsok ellen folyamatosak voltak a tüntetések, hetekig nem állt helyre a nyugalom.

(Híradó - dangodanakakaratetiger nyomán)

Korábban írtuk: Afgán "menekült" késelte halálra egy lengyel nő magzatát Németországban





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából