Donald Trump vasárnap a CNN hírtelevíziónak adott telefonos interjújában "felettébb valószínűtlennek" mondta az újabb nagyszabású támadásokat Irán ellen, amíg előrelépéseket lát a tárgyalásokon.

"Ez attól függ, hogy aláírnak-e egy erős megállapodást, vagy sem" - mondta Trump a teheráni vezetésre utalva. Ugyanakkor - hangsúlyozta - szükség esetén el fog rendelni további támadásokat. Mindemellett úgy fogalmazott, hogy erre meglátása szerint nem lesz szükség Irán gazdasági problémái miatt. "Gazdaságilag tönkremennek" - tette hozzá.

Az utóbbi hetekben több sajtójelentés is volt arról, hogy az amerikai kongresszusi választásokat követően Trump újabb támadásokat rendelhet el Irán ellen. A Republikánus Párt azonban vereséget szenvedett, elveszítve többségét az amerikai törvényhozás mindkét házában.

A demokraták választási győzelmének egyik fontos tényezője az iráni háború következtében emelkedő üzemanyagárak voltak. A konfliktus a republikánusok egy részénél is népszerűtlen, akik úgy érzik, hogy Trump megszegte azt a választási ígéretét, miszerint nem engedi, hogy az Egyesült Államok új háborúkba keveredjen. Trump azonban a választási kudarc után kijelentette, hogy nem bánja a háborút, mivel Irán nem rendelkezhet atomfegyverekkel.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a hétvégén a Telegramon közzétett bejegyzésében felszólította Washingtont, hogy folytassa az iráni javaslaton alapuló tárgyalásos megoldás keresését.

Fuád Mohamed Huszein iraki külügyminiszter vasárnap az al-Dzsazíra hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az amerikai pénzügyminisztérium arra kérte a bagdadi vezetést, kettő kivételével zárjon le minden átkelőhelyet Irak és Irán határán, tovább növelve a gazdasági nyomást a teheráni vezetésen. Az egyik ilyen kivétel az iraki félautonóm Kurdisztán régióban található.

"Számos hivatalos és nem hivatalos átkelőhely van Iránnal, elég nehéz volna lezárni mindegyiket, és ez hatással lenne a gazdaságunkra is. Az amerikaiak továbbra is követelik az átkelőhelyek lezárását és jelenleg is tárgyalunk velük" - mondta.

Októberben Irak lezárta a forgalmas Séb átkelőhelyet az Iránnal közös határán, hogy felülvizsgálja a biztonsági intézkedéseket és érzékelőberendezéseket telepítsen a csempészet megakadályozása érdekében.

Huszein közölte azt is, Irak megállapodásra jutott az Egyesült Államokkal arról, hogy az iraki olajexport a Hormuzi-szoroson, az Omán közelében húzódó hajózási útvonalon keresztül történjen. Rávilágított, hogy Irak gazdasági vesztesége az iráni háború és az olajexport zavarai következtében elérte a 60 milliárd dollárt (20 ezer milliárd forint).

(MTI)