Száztízezer euróért (40 millió forint) vett meg egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgombát egy hongkongi vásárló a piemonti Albában megrendezett 27. nemzetközi árverésen - jelentette az AFP tudósítója a helyszínről.
A második tétel - egy 402 grammos példány -, 16 ezer eurójába került egy férfinak, aki a helyszínen "kínai tanárként" mutatkozott be.
A kalapács alá kerülő mind a négy szarvasgomba mellé két üveg értékes piemonti bor járt.
A nemzetközi árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, az idein jelen volt Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is a hagyományos résztvevő Hongkong, Bangkok és Bécs mellett.
Az árverésen befolyó pénzt mindig jótékonysági célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az első, 1999. évi eladásból nyert 7,2 millió euróból egy afrikai kórházat, fiatal kábítószeresek rehabilitálását és nyomornegyedek gyermekeinek oktatását finanszírozták.
2025-ben 502 ezer euró folyt be az árverésen, akkor is volt a kínálatban egy szintén 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba, amelyet az ideihez hasonlóan szintén egy hongkongi vett meg szintén 110 ezer euróért.
A világ ínyencei és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgomba a legértékesebb a világon. Bizonyos fákkal szimbiózisban, a gyökereikre kapaszkodva nő a föld alatt.
A piemonti szarvasgomba vagy tudományos nevén Tuber magnatum pico olyan talajokban tenyészik, amelyek hűvösek és nedvesek maradnak végig a gyökerezés és az érés időszakában.
(MTI)