Ugrás a cikkhez
Reklám

A kanadai őslakosok 751 jelöletlen sírt találtak a Saskatchewan tartományban található Regina városa mellett működött bentlakásos iskola területén, amelyet egykor az őslakosok gyermekei számára hoztak létre, hogy kényszerrel beillesszék őket az európai bevándorlók társadalmába.

Cadmus Delorme, a cowessess törzs főnöke csütörtökön újságíróknak elmondta, hogy az iskolát üzemeltető katolikus egyház a létesítmény melletti temetőből eltávolíttatta a sírköveket. Úgy fogalmazott, hogy bűncselekmény helyszíneként kezelik a temetőt.

Egyelőre nem világos, hogy a halottak közül hányan gyermekek. Mint mondta, vannak szóbeszédek arról, hogy felnőtteket is elhantoltak a temetőben.

Bobby Cameron, egy másik törzs vezetője közölte: arra számít, hogy további sírokat fognak találni a Kanada-szerte működött létesítmények területén. "Ez emberiesség elleni bűncselekmény volt, az őslakosok elleni támadás" - hangsúlyozta Cameron, hozzátéve, hogy nem hagynak fel erőfeszítéseikkel, míg meg nem találják az összes sírt.

A kanadai Saskatchewan tartomány székhelyétől, Regina városától 140 kilométerre keletre található Marieval bentlakásos iskola 1899 és 1997 között működött. Irányítását a cowessess törzs vette át a katolikus egyháztól az 1980-as években.

Az őslakosok június 2-án kezdték meg a talaj radarral történő átvizsgálását, miután május végén több mint 200 gyerek földi maradványait találták meg Kamloops kisvárosa mellett egy őslakosoknak létrehozott egykori bentlakásos iskola területén.

A 19. század végén 139 hasonló létesítmény nyílt a kanadai kormány megbízásából. Az észak-amerikai országban 1874-től kezdőden mintegy 150 ezer indián, mesztic és inuit gyereket szakítottak el családjuktól és kulturális közegükből, és zárattak kényszerrel bentlakásos iskolákba. Sokukat bántalmazták, illetve nemi erőszak áldozatai lettek. Legalább 3200-an hunytak el, többségük tuberkulózisban.

Számos kanadai őslakos közösség a több nemzedék életét meghatározó létesítményeket teszi felelőssé a jelenlegi társadalmi problémákért. Az ottawai vezetés 2008-ban kért bocsánatot a túlélőktől. Egy vizsgálóbizottság 2015-ben úgy foglalt állást, hogy kulturális népirtás áldozataivá váltak.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából