Súlyos koronavírus-járvány közepette kezdődött meg vasárnap az elnökválasztás Portugáliában, felmérések szerint borítékolható a hivatalban lévő államfő, a jobbközép politikát követő Marcelo Rebelo de Sousa győzelme.

A szavazóhelyiségek helyi idő szerint nyolc órakor nyíltak meg, és este hétkor zárnak. Több mint kilencmillió szavazásra jogosult adhatja le a voksát, öt évre választja meg az ország következő államfőjét.

Heten indultak az elnökválasztáson, köztük a hivatalban lévő államfő, a jobbközép irányvonalat követő Szociáldemokrata Pártból való - párttagságát elnöksége idejére felfüggesztő - Marcelo Rebelo de Sousa, akinek a közvélemény-kutatások szerint olyan magas, hetven százalék körüli a támogatottsága, hogy szinte biztosra vehető, hogy már az első fordulóban nyer, megszerzi ehhez a szavazatok több mint felét. A 72 éves államfő, egykori tekintélyes alkotmányjogász ciklusa idején mindvégig hatvan százaléknál magasabb népszerűségnek örvendett.

Az elnökválasztás súlyos járványhelyzet közepette zajlik, felfutásban van a koronavírussal fertőzöttek száma. A szavazás előtti napon mind a fertőzöttek, mind a halálesetek számában napi rekordot mértek. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb összesítése szerint a 10,3 millió lakosú Portugáliában a járvány kezdete óta 624 469 ember kapta el a fertőzést, és 10 194-en haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.

A járvány karácsony óta gyorsult fel, amikor négy napra enyhítettek a gyülekezési és mozgási korlátozásokon. Ennek következtében megugrott a kórházakban kezeltek száma, és a hatóságok kénytelenek voltak ismét szigorú járványügyi szigorításokat bevezetni.

A súlyos járvány miatt a hatóságok több intézkedést hoztak, hogy a szavazás ne rontson a helyzeten, de egy napra feloldották a mozgási korlátozásokat. A gyülekezésekre vonatkozó szigorú korlátozások miatt eleve a választási hadjárat idején sem voltak kampányrendezvények. Elemzők arra számítanak, hogy a járvány miatt alacsony lesz a részvétel a vasárnap elnökválasztáson.

Frissítés: Újraválasztották

Újraválasztották Marcelo Rebelo de Sousa hivatalban lévő portugál államfőt az elnökválasztás vasárnap tartott első fordulójában a helyi sajtó előrejelzései szerint.

Az RTP közszolgálati televízió megbízhatónak tartott felmérése szerint a 72 éves - újságíróból és jogászprofesszorból lett - konzervatív politikus a voksok 57-62 százalékát szerezhette meg.

Más sajtóorgánumok hasonló számadatokat közöltek a szavazóhelyiségek bezártát követően.

A voksolás előtti felmérések is szinte biztosra vették a nagy népszerűségnek örvendő, a jobbközép irányvonalat követő Szociáldemokrata Pártból való - párttagságát elnöksége idejére felfüggesztő - Rebelo de Sousa győzelmét.

Egy jelöltnek az első fordulóban a szavazatok több mint felére van szüksége, hogy megválasszák, különben második fordulóra lesz szükség február 14-én.

Hivatalos végeredmények hétfőre virradóra várhatóak.

Heten indultak az elnökválasztáson. Felmérések szerint a második helyen a voksok 13-16 százalékával a szocialisták jelöltje, Ana Gomes volt európai parlamenti képviselő végzett André Ventura, a Chega! (Elég!) radikális jobboldali párt vezetője előtt, aki a szavazatok 9-12 százalékát tudhatja magáénak.

(MTI)

Kapcsolódó: Megfertőződött a portugál elnök, de nincsenek tünetei