Szabotázsakció áll a natanzi urándúsító telepen júliusban bekövetkezett robbanás mögött - közölte csütörtökön az iráni kormány.

"Egyértelműen szabotázsakció volt, és mostanra már erős a gyanúja annak, hogy nemzetközi szereplők is érintettek voltak az incidensben" - jelentette ki Ali Rabiei iráni kormányszóvivő. Az IRNA hírügynökségnek azt is elmondta, hogy vannak más elméletek is, amelyeket vizsgálnak az ország hírszerző szolgálatai.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint az urándúsító telepen, egy raktárban bekövetkezett robbanás "jelentős károkat" okozott. A NAÜ mindazonáltal nem szolgált további részletekkel biztonsági okokra hivatkozva.

A natanzi telep Irán egyik legszigorúbban védett létesítménye, több csarnoka hét méter vastag betonfedél alatt van, hogy ne tehessenek bennük kárt esetleges légitámadások.

(MTI)