Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem valami „antiszemita” oldal, hanem - a The New Yorker Magazin nyomán - maga a The Jerusalem Post hozta nyilvánosságra az alábbi hírt: miután Donald Trump átvette hivatalát, megjelent nála Ron Dermer izraeli nagykövet, és aláírtott vele egy titkosnak szánt levelet, melyben az amerikai elnök ígéretet tett arra, hogy nem fogja Izraelt atomprogramjának feladására bírni.



Fotó: Haim Zach/GPO

A Jerusalem Post cikkéből az is kiderül, hogy Clinton, Bush és Obama is tett ugyanilyen ígéretet Izraelnek. A Trump és elődei által aláírt levélben szó szerint Izrael „elrettentő képességének” tiszteletben tartása szerepel – ami egyértelmű utalás a cionista állam nukleáris erejére.

Az első ilyen írásos ígéretet a lap értesülései szerint Bill Clinton tette, de ő legalább valamit kért is cserébe: nevezetesen azt, hogy Izrael vegyen részt az úgynevezett Wye River tárgyalásokon. (Melyek 1998-99-ben valóban zajlottak a cionista állam és a palesztinok képviselői között. A tárgyalások megállapodás aláírásával végződtek ugyan, de később egyik fél sem tartotta magát az egyezség előírásaihoz.) Clinton mindenesetre megígérte Tel-Avivnak, hogy semmiféle jövőbeli amerikai fegyverzetkorlátozási kezdeményezés nem érintheti a zsidók „elrettentő képességét” – közli a Jerusalem Post a New Yorker Magazin cikkére hivatkoza.

Később George W. Bush és Barack Obama egyaránt tett hasonló tartalmú írásos ígéretet, de Obama állítólag meglepődött, amikor az izraeliek a kéréssel (nevezhetjük nyugodtan követelésnek) előálltak. Jellemző módon egyikük sem akart (tudott? mert?) nemet mondani.

Obama 2010-ben szóban is megismételte az ígéretét az izraeli kormányfővel történt egyik találkozását követően, miután részt vett a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozásáról szóló nemzetközi konferencián – olvasható az izraeli lap cikében.

P. O. - Kuruc.info

Korábban írtuk:

- Izrael atombomba bevetését fontolgatta 1967-ben az arab országok elrettentésére

- 2016 végén is hülyének nézi a magyart az MTI: "Izrael nukleáris képességei kérdésesek"
- Eddig titkos iratok kerültek nyilvánosságra arról, miként segítette az USA az izraeli atombomba kifejlesztését
- Kiderült, hogy Izrael már négy évtizede gyárt és birtokol vegyi fegyvert
- Akiknek mindent szabad: szakértők szerint 300 atomrobbanófejjel is rendelkezhet a zsidó terrorállam
- Carter: Izrael emberiség elleni bűnös, és 150 illegális atombombája van
- Titkos nukleáris program: "Közel-Kelet egyetlen demokráciája" 80 atomtöltettel rendelkezik
- Izraelben azt sem bánnák, ha Magyarországra atombombát dobnának




Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából