Ugrás a cikkhez
Reklám

A szaúd-arábiai nőknek nem kell viselniük a fejkendőt vagy a fekete, laza, földig érő abaját, az iszlám vallás szimbólumát, ha az öltözékük megfelelő és tisztelettudó - jelentette ki a királyság trónörököse a CBS amerikai televízióban.

Mohamed bin Szalmán vasárnap azt mondta, a saría által előírt törvények jól érhetőek. Eszerint a nőknek megfelelő és tisztelettudó öltözéket kell viselniük. Ez nem feltétlenül jelenti azonban a fekete abaja vagy a fejkendő viseletét.

A királyságban a 32 éves trónörökös erősödő hatalmával a női jogok is bővülnek. Korábban arról született döntés, hogy a nők részt vehetnek sporteseményeken, és nyártól autót is vezethetnek. A mélyen konzervatív muszlim királyságban a változásokat egy új, modernizáció felé hajló irányzat bizonyítékának tartják, de sokan még mindig felróják a nők jogainak korlátozását.

Egy vezető pap februárban azt mondta, hogy a nőknek szerényen kell öltözniük, de ez nem teszi szükségessé az abaja viselését. Az tisztázatlan maradt, hogy ezekkel a kijelentésekkel megváltoztak-e a női öltözetre vonatkozó előírások a királyságban. Szaúd-Arábiában szigorúan kötelező a nőknek az abaja viselete, bizonyos esetekben a haj és az arc eltakarása is.

Az elmúlt években a szaúdi nők színes – világoskék, rózsaszín – abajákat kezdtek el viselni, amelyek nagy kontrasztban állnak a korábbi feketével. Az ország néhány részén gyakori a hosszú szoknya és a farmernadrág viselése is, amire nyitott abaját vesznek fel.

(MTI)

Frissítés: olvasónk kiegészítése:

„Mohamed bin Szalmán [szaúdi trónörökös] vasárnap azt mondta, a saría által előírt törvények jól érthetőek. Eszerint a nőknek megfelelő és tisztelettudó öltözéket kell viselniük. Ez nem feltétlenül jelenti azonban a fekete abaja vagy a fejkendő viseletét. (…)”

„Egy vezető pap februárban azt mondta, hogy a nőknek szerényen kell öltözniük, de ez nem teszi szükségessé az abaja viselését. (…)”

Valóban?

Akkor nézzük meg, hogy Allah a Koránban, valamint Mohamed próféta, minden muszlim megkérdőjelezhetetlen példaképe (Korán 33:36, 4:65, 33:21) a hadiszokban mit ír elő a nők öltözködésével kapcsolatban!

Korán 33:59

Ó, próféta! Mondd meg a feleségeidnek és a lányaidnak és a hívők feleségeinek, hogy húzzák köpenyüket (fátylaikat) teljesen a testükre. Az jobb lesz, hogy (szabad, tiszteletre méltó nőkként) ismerjék őket azért, hogy ne háborgassák őket. És Allah mindig is gyakran megbocsátó, a legirgalmasabb.

A parancsolat logikájából következik, hogy ha egy nő nem bugyolálja be magát, akkor nem tiszteletre méltó, és nyugodtan lehet molesztálni.

Abu Dawud 32.4092

Elmesélte Aisha, Ummul Mu’minin: Aszma, Abu Bakr lánya szellős ruhát viselve lépett be Allah küldöttéhez (béke legyen rajta). Allah küldötte (béke legyen rajta) elfordította a tekintetét tőle. Azt mondta: „Ó, Aszma, amikor egy nő eléri a menstruációs életkort, nem illik neki, hogy testrészeit kitegye, kivéve ezt és ezt, és a nő arcára és kezeire mutatott.

Két dolog lehetséges: a trónörökös és a vezető pap vagy komolyan gondolják, amit fent mondtak, mely esetben hitehagyást követtek el, amiért halálbüntetés jár (lásd Korán 4:89, Umdat al-Szalik o8.0), vagy takíját (megtévesztést) alkalmaznak az iszlám előírásaiban járatlan hitetlenek becsapására, hogy Szaúd-Arábia arculatát a nemzetközi színtéren jobbá tegyék.

A tapasztalattal bíró olvasókra bízom annak eldöntését, hogy melyik eset a valószínűbb.

(Hidra)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából