Ugrás a cikkhez
Reklám

A Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága kezdeményezte, hogy töröljék az alkotmányból azt a kitételt, amely szerint az ország elnöke és az alelnöke csupán két ciklusra választható meg – közölte vasárnap a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Az anyagban nem szolgáltak részletekkel. A bejelentés egy nappal a központi bizottság háromnapos ülésének kezdete előtt jelent meg, amelyen jelentősebb személyi döntéseket fogadnak majd el más kérdések mellett.

Hszi Csin-ping jelenlegi államfő, évtizedek óta a legnagyobb hatalmú vezető, akinek pártfőtitkári tisztségét tavaly október végén erősítették meg a KKP kongresszusán.

Hszi már a kongresszus előtt nekilátott tekintélyének megszilárdításához, riválisainak háttérbe szorításához, megalapozva az utat programjának megvalósításához, a szigorúbb állami ellenőrzés és az erőteljesebb diplomácia megteremtéséhez. A program része volt az is, hogy teoretikus kérdésekkel kapcsolatos gondolatait a kongresszuson beillesztették a párt alkotmányába, illetve az, hogy tovább erősödjön személyének kultusza.

Mindezek megteremthetik a lehetőségét annak, hogy elnöki mandátumát 2023-at követően is megtartsa és a hatalomban maradjon – írta jelentésében az AP amerikai hírügynökség.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából