Ugrás a cikkhez
Reklám

Véglegesen elfordul a "menekültek" befogadásnak kultúrájától a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampányban Angela Merkel német kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) - írta a Der Spiegel című német hírmagazin a hétvégi számában a párt formálódó "menekült"politikai programját ismertetve.

A Der Spiegel értesülése szerint a CDU belügyi szakpolitikai bizottságában készült tervezetben a kancellár pártja hitet tesz a migránshullám további csillapítása mellett.




“Mindent meg akarunk tenni azért, hogy a menekültek száma tartósan alacsony maradjon” – áll a dokumentumban, amelyben hangsúlyozzák: “nem alakulhat ki ismét olyan helyzet, mint 2015 őszén”, amikor tömegesen és ellenőrizetlenül áramlottak menedékkérők Németországba. Ezért a többi között folytatni kell a határok ellenőrzését, és szükség esetén még intenzívebbé kell tenni.

A CDU választási programjának részeként készült tervezetben az is szerepel, hogy “automatikusan le kell állítani” a menekültügyi eljárást mindazon menedékkérők esetében, akik kérelmük kedvező elbírálása érdekében megpróbálják elrejteni valódi személyazonosságukat.

Továbbá meg kell hosszabbítani a 2018 márciusában lejáró családegyesítési moratóriumot az úgynevezett oltalmazotti státusban lévők esetében. Ebbe a körbe azok a menedékkérők tartoznak, akik nem felelnek meg a "menekültkénti" elismerés feltételeinek, de nem lehet hazaküldeni őket, mert hazájukban súlyos sérelem érheti őket. A családegyesítéshez fűződő jogukat 2016 elején függesztették fel két évre.

Balosék szabotálnak

A CDU szakértői az anyagban élesen bírálják az elutasított menedékkérők hazatelepítéséről szerintük nem megfelelően gondoskodó tartományi kormányokat. Kiemelték: elfogadhatatlan, hogy a szociáldemokraták (SPD), az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) és a Zöldek a tartományokban akadályozzák a távozásra kötelezett menedékkérők “következetes hazatelepítését”. Amennyiben nem változtatnak politikájukon, “kiegészítő hatáskört” kell telepíteni a szövetségi kormányhoz a kitoloncolások végrehajtásában, vagyis a tartományi kormányoktól a szövetségi kormányra kell átruházni a feladatot.

A CDU szerint erélyesen fel kell lépni az elutasított menedékkérők visszafogadásától elzárkózó országokkal szemben. A nyomást “minden eszközzel fokozni kell”, így a fejlesztési segélyeket is csökkenteni kell a nem kellőképpen együttműködő államok esetében. Továbbá meg kell fontolni, hogy a származási ország ellenkezése esetén úgynevezett harmadik országba küldjék vissza az elutasított betolakodókat.

Befejeznék a tengeri taxizást

Angela Merkel pártja azt is szorgalmazza, hogy Németország az EU-Törökország menekültügyi megállapodás mintájára egyezzen meg a sáskajárás közös kezeléséről afrikai államokkal. Az együttműködés révén a Földközi-tengerből kirángatott kontinenshódítókat nem Olaszországba kellene szállítani, hanem vissza az észak-afrikai partokra, és afrikai “regionális befogadóközpontokban” kellene elhelyezni őket – áll a CDU tervezetében a Der Spiegel szerint.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: A Saar-vidéken nem jött be a Schulz-hatás: "Mürkül" pártja szerezte a legtöbb szavazatot





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából