A Jobbik a halálbüntetés visszaállítását, illetve egy erről szóló társadalmi vita elindítását kéri a kormánytól jelentette be Németh Zsolttal közösen tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Staudt Gábor.
Az ellenzéki politikusok többek között a múlt heti vadászgyilkosságra hivatkoztak. Németh Zsolt felidézte, hogy Magyarlukafán egy orvvadász, P. Márió egy maroklőfegyverrel meglőtt egy vadászt és az őt elkísérő természetvédőt, majd utóbbit meg is gyilkolta, egy késsel elvágva a torkát.
Staudt Gábor szerint a jövőben csak szaporodni fognak a kirívóan súlyos bűncselekmények, amelyekkel szemben az állam és a társadalom is védtelen. A három csapás törvény nem oldja meg ezt a problémát, mert ezekben az esetekben még a tényleges életfogytiglani büntetés sem képvisel megfelelő elrettentő erőt - értékelte.
Staudt Gábor azt mondta: a halálbüntetést az emberölés olyan minősített eseténél lehetne alkalmazni, amelyik indokolttá teszi azt, hogy az elkövetőt a társadalom "még a börtönben se tartsa".
Arra a felvetésre, hogy Európában mindenütt eltörölték a halálbüntetést, a képviselő úgy reagált, ha a kormány forradalmi politikát, rendszerváltást hirdetett, akkor szerinte el lehetne indulni azon az úton, hogy akár Magyarország legyen az első állam, amelyik visszaállítja ezt a büntetést. Magyarországnak kellene lennie annak az országnak, amelyik a bűn ellen is a leghatékonyabban lép fel, és ebben az esetben akár az Egyesült Államok példáját is át lehet venni - értékelte.
(MTI)