Október utolsó szombatján tartotta meg kongresszusát a nemzeti ellenzék pártja, a Jobbik. A Kuruc.info folyamatosan frissülő híradásával tudósítja olvasóit az eseményről.



Vona Gábor pártelnök beszédet mond a Jobbik nyolcadik országos kongresszusán

17.10: A Jobbik nyolcadik országos kongresszusa nagy többséggel Szabó Gábort választotta ismét országos választmányi elnökké.

A politikus az eredmény ismertetését követő sajtótájékoztatón elmondta: úgy látja, hogy a Jobbik pártszervezetei egyre szervezettebben működnek. A gyermekbetegségeket, amit a hirtelen tag- és szervezetszám növekedés okozott, rövid idő alatt sikerült orvosolni.

Szabó rámutatott: jelenleg is folyamatosan alakulnak új alapszervezetek - legfőképpen a kelet-magyarországi és dél-dunántúli régióban - ám ezek a többiekkel együtt már aktívan és szervezetten vesznek részt az országos munkában. A pártigazgató hozzátette: ezt igazolják az elmúlt időszak időközi választási eredményei is: Püspökladányban majd’ 10%-ot erősödött egy év alatt a Jobbik, Gyöngyöspatán pedig a párt színeiben induló Juhász Oszkárt választották a helyiek polgármesterré. (Barikád nyomán)

16.20: Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője a párt politikusainak uniós munkájával összefüggésben közölte: még a legelején azt mondogatták nekik, nem tudják majd a hangjukat hallatni az európai nemzetközösség parlamentjében. A képviselő asszony rámutatott, erre tökéletes cáfolat a fejenkénti több mint nyolcvan hozzászólása a párt képviselőinek. Leszögezte: munkájukat, akárcsak az országgyűlési képviselőkét, úgy kell végezni, hogy a pártért dolgozó aktivista is elégedett legyen, nyugodtan mondhassa, nem hiába adott bizalmat számukra.

 Munkájukkal összefüggésben idézte Szegedi Csanád képviselőtársának a magyar soros uniós elnökséget megelőző felszólalását, ahol a politikus leszögezte: az elnökség alatt fel kell vetni a szlovák nyelvtörvény, a Benes-dekrétumok, a székely autonómia, a cigánybűnözés, valamint a korábbi kormány diktátorának, Gyurcsány Ferencnek börtönbe zárásának kérdését is. Morvai közölte: ez a Jobbik hangja az Európai Parlamentben.

Szomorúan konstatálta Szájer József fideszes EP-képviselőnek a soros uniós elnökséget lezáró mondatát, amely így hangzott: „a klub szabályait , ahova beléptünk, teljesítettük”. Morvai jelezte: emiatt nem kaptak jelentős figyelmet a Szegedi Csanád által is felvetett problémák. Kijelentette, sokszor nagy önuralmat követel, hogy a Gyurcsány-kormány tagját, Göncz Kingát és kijelentéseit higgadtan kezelje. A politikusnőt idézve elmondta, Göncz szinte kizárólag európai érdekekről és az összeurópai demokrácia megteremtéséről beszél.

Végezetül közölte, a Jobbik nemzetért való kiállása több EP-képviselő kommunikációját és hozzáállását is jó irányba befolyásolta. A világ miden tájáról kapott levelekben pedig örömmel konstatálják annak írói, hogy vannak még politikusok, akik igazat mondanak. (Barikád nyomán)

15.10: Határon túlról a délvidéki Magyar Remény Mozgalom, az erdélyi Magyar Polgári Párt, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, valamint a Muravidéki Magyar Önkormányzat vezetői üdvözölték személyesen, valamint hivatalos levélben a kongresszus résztvevőit. Mindannyian kiemelték: az anyaországi politikában a Jobbik folytatja a legkiemelkedőbb harcot az elszakított területek magyarságáért és az autonómia-törekvésekért. Mindannyian megköszönték az eddig elért eredményeket, azt a munkát, amelynek révén, amikor a Jobbik rendezvényeire, kongresszusára érkeznek, olyan érzésük van, mintha otthonról haza mennének. (Barikád nyomán)

13.40: A Jobbik elnöke szerint pártja magasan a rendszer fölött áll, folyamatosan erősödik, de politikailag felnőtté, éretté kell válnia, mert hamarosan vezetnie kell az országot.

Vona Gábor pártelnök a Jobbik szombati, nyolcadik országos kongresszusán, a Budapesti Kongresszusi Központban kijelentette, hogy a Jobbiknak pártként kormányzó erővé kell válnia, mozgalomként pedig organikus, értékközpontú társadalmat kell építenie a jelenlegi széteső, értékvesztett társadalom helyett. Kiemelte: a Jobbik az elmúlt másfél évben a Radikális változás című programjából semmit nem adott fel, nem puhult el. "Attól, hogy valaki harcos, radikális politikát folytat, attól még nem kell mindenkit agyonlőnie, sok esetben többet lehet elérni ésszel, mint erővel" - tette hozzá. Vona Gábor szerint pártjának két ereje van: a belső egység és az igazság. Előbbivel kapcsolatban leszögezte: ha vannak belső viták, azokat az ország és a saját érdekükben meg kell tanulni megoldani. A többi párttal kapcsolatban Vona Gábor úgy fogalmazott: Orbán Viktor bukásáért Orbán Viktor dolgozik a legkeményebben, az MSZP-t pedig Gyurcsány Ferenc ássa el.




Az ellenzéki pártelnök beszélt arról is, hogy két pártakadémiát szeretne létrehozni. Egyet - amely Prohászka Ottokár nevét viselné - a jelenlegi küldötteknek, a másikat pedig - amely az Attila unokái nevet kapná - a legtehetségesebb fiataloknak, akik "az ország vezetésére születtek" - őket ösztöndíjakkal támogatnák, a legjobb oktatókkal képeznék. Vona Gábor elmondta azt is: "nagyon komoly titkosszolgálati erőkkel" kell megküzdenie, amikor a Magyar Gárda egységét helyre akarja állítani. A gárda tagságának száz százaléka, a vezetőknek viszont csak tíz százaléka akar egységet - jelentette ki, pedig szerinte "az országnak egyre inkább szüksége lesz a Magyar Gárdára és a Jobbikra is".

A pártelnök a cigányság és a magyarság együttélésével kapcsolatban úgy fogalmazott: "olyan helyzetet kell teremteni ebben az országban magyarnak, cigánynak egyaránt hogy aki nem a munka, a törvény és az oktatás világában képzeli el a helyzetét, annak két választása legyen: vagy a börtön, vagy az ország elhagyása". Vona Gábor arról is beszélt, hogy nem szeretne úgy meghalni, hogy nincs önrendelkezésük a határon túli magyaroknak. Bejelentette azt is: 2012-re a Jobbik meghirdeti az Attila-évet, és megkérte a küldötteket, hogy a párt 2012-ben szervezze meg Magyarországon az első turáni világkongresszust. Zárásként Vona Gábor felszólította a csaknem hatszáz küldöttet, hogy "győzzük le önmagunkat, önmagunk kishitűségét és megosztottságát, mert ha önmagunkat képesek leszünk legyőzni, akkor az ellenséget szétsöpörjük".



Sneider Tamás (b) és Szegedi Csanád, a Jobbik alelnökei, valamint Vona Gábor pártelnök (j) köszöntik egymást a Jobbik nyolcadik országos kongresszusán, a Budapesti Kongresszusi Központban

A hozzávetőleg háromnegyed órás beszéd után a küldöttek állva tapsolták meg a Jobbik elnökét. Vona Gábor után Morvai Krisztina a Jobbik EP-képviselője számolt be a párt európai parlamenti tevékenységéről. Az ellenzéki politikus azt emelte ki, hogy a Jobbik megjeleníti "a valódi magyar problémákat" Brüsszelben. Morvai Krisztina felszólította a Jobbik tagságát, hogy "hozzuk közelebb azt a szakadékot, amely a látszat és a valóság között van: a látszat, hogy európai ország vagyunk, a valóság pedig, hogy harmadik országbeli színvonalon él sok-sok magyar ember, mert reszketnek a bűnözéstől és szenvednek a jogfosztottságtól".

A Jobbik kongresszusa zárt üléssel folytatódik. (MTI, képek: MTI)

11.20: Csaknem hatszáz küldött részvételével megkezdődött a Jobbik nyolcadik országos kongresszusa a Budapesti Kongresszusi Központban.

A rendezvényen Vona Gábor pártelnök a Jobbik parlamenti munkájáról, Morvai Krisztina EP-képviselő pedig a párt európai parlamenti tevékenységéről számol be a résztvevőknek. Emellett a küldöttek várhatóan újraválasztják Szabó Gábor országgyűlési képviselőt a Jobbik országos választmánya elnökének. A kongresszus majdnem egyórás csúszással kezdődött.

Az eredetileg meghirdetett kezdési időpontban, tíz órakor a szervezők még a színpadon rendezték a nemzeti lobogókat, az árpádsávos és a Jobbik-zászlókat, végül kevéssel tizenegy óra előtt kezdődött meg a rendezvény. A kongresszus elején - Gyüre Csaba levezető elnök bejelentésével ellentétben - nem a Himnusz, hanem a Szózat szólalt meg a hangszórókból, így a küldöttek azt énekelték el. (MTI)