A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a Fidesz-KDNP (44 százalék) biztosan őrzi az első helyét a pártok között versenyben, a Tisza Párt baloldali törpepártok kárára történő növekedése pedig elérhette a maximumát. Négypárti országgyűlés alakulna egy most vasárnapi választáson, áll a közvélemény-kutató cég portálunknak küldött közleményében.

A Real-PR 93. közvélemény-kutatásában azt vizsgálta, hogy a választók melyik pártra szavaznának egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson. Az eredményeket a biztos szavazók bázisán közölték. A biztos szavazók azok a szavazópolgárok, akik részvételüket biztosra ígérték egy most vasárnapi országgyűlési szavazáson, valamint megjelölték, melyik pártra szavaznának, vagy "egyéb kérdésekre adott válaszaik alapján besorolásra kerültek egy adott párt szavazótáborába".

A biztos szavazók körében a kormánypártokat 44 százalék támogatja, pontosan annyi, mint október folyamán, a Fidesz-KDNP szavazótáborában nincs jele az elbizonytalanodásnak.

A Tisza Párt a biztosan részvevők körében 36 százalékos eredményt tudna elérni, amely hibahatáron belüli elmozdulás az egy hónappal ezelőtti adatfelvételhez képest, így a Tisza Párt és a kormánypártok között 8 százalékpontnyi a különbség a Fidesz-KDNP javára. Ez a különbség meghaladja a hibahatárokat, szignifikáns. A Tisza Párt integrálta a baloldali törpe- és kispártok szavazótáborának nagy részét, amely folyamat láthatóan elérte a korlátait, így ezekből a választói rétegekből nem áll a párt rendelkezésére további jelentős tartalék. A Tisza Párt lendületvesztése mögött ugyanakkor az elmúlt időszakban nyilvánosságra került hangfelvételek hatása is valószínűsíthető.

A Mi Hazánk 7 százalékos, míg a Demokratikus Koalíció 5 százalékos tábort tudhat maga mögött a biztos választók körében. Ez a Mi Hazánk esetében pontosan megegyezik az októberi kutatási adattal, míg a DK esetében hibahatáron belüli elmozdulást jelent csupán. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékos támogatottságával valószínűleg az 5 százalékos parlamenti küszöb alatti eredményt érne el. A teljes lakosságban sem történt a hibahatárokat meghaladó változás a pártok támogatottságában az egy hónappal ezelőtti kutatáshoz képest.




A Real-PR 93. a vidék közvélemény-kutatója, ezért mindig törekszik a magyar közélet egyik legmeghatározóbb törésvonala, a főváros és a fővároson túli Magyarország metszetében vizsgálni a közösségi véleményt. Az eltérés most is jelentős a vidéki és a budapesti választók politikai preferenciáiban. Vidéken a Fidesz-KDNP támogatottsága kimagasló, 48 százalékos, míg a fővárosban 28 százalék vallja magát kormánypártinak a biztos szavazók körében. Ezzel szemben a Tisza Párt Budapesten tud nagyobb támogatottságot felmutatni (50 százalék), míg az ország többi részén 33 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Ezek az adatok azt támasztják alá, hogy a két versengő párt szavazótábora egyre inkább elkülönül egymástól, az átjárás minimális.

A közleményben szereplő közvélemény-kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült 2024. november 25-27. között a felnőtt társadalomra nemre, korra és lakóhelyre nézve reprezentatív mintán. A hibahatár legfeljebb +/-3,2%.