A tavalyi év azonos időszakához képest több mint 300 millió köbméterrel, 5,2 százalékkal kevesebb földgázt használt fel Magyarország idén januártól szeptemberig. Az energiaválság előtti esztendőhöz, 2021-hez mérten közel 2 milliárd köbméterrel volt alacsonyabb a földgázfogyasztás 2024 első kilenc hónapjában - jelentette be szerdai közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A mérséklődő igények különösen a magas készletszint miatt erősítik az ellátás biztonságát, csökkentik Magyarország importkitettségét és a hazai károsanyag-kibocsátást - emelte ki az elemzés.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) MVM Csoport adatszolgáltatására alapozó összegzése szerint 2024 januárja és szeptembere között mintegy 5,5 milliárd köbméteres volt a gázfogyasztás. A megelőző év azonos hónapjaihoz mérten idén a háztartások 10, a vállalatok, közintézmények 2,8 százalékkal kevesebb földgázt használtak fel eddig.

Három éve az első három negyedéves felhasználás még 7,4 milliárd köbmétert tett ki. Az azóta elért megtakarításon nagyjából egyenlő mértékben osztoztak a lakossági fogyasztók és a gazdasági szereplők. Bár a harmadik negyedévben főleg a hűvösebb szeptemberi napok miatt minimális emelkedés volt kimutatható, változatlanul érvényes az a várakozás, hogy az egész éves felhasználás 8 milliárd köbméter alatt maradhat 2024-ben - prognosztizálta a minisztérium.

Az EM összefoglalója kitért arra is, hogy a mért áramfogyasztás 1,7 százalékos emelkedést jelez az első három negyedévre, a tavalyi 30 terawattórás szintről 30,5 terawattórára. A villamos energia térnyerése azonban a megújuló termelők tömeges megjelenése miatt ennél minden bizonnyal erőteljesebb az energiamixben. A becslések szerint a háztartási méretű naperőművek részaránya a teljes felhasználásban 7,3 százalékra volt tehető az év eddigi részében.

Magyarország egymást követő két időszakban teljesítette felül az uniós elvárást a gázfogyasztás visszafogásában. Az előző öt év átlagához képest a tagállamoknak 15 százalékkal kellett kevesebb földgázt használniuk. Hazánk a kötelező szintet meghaladó, 20 százalékos megtakarítást ért el tavaly után idén áprilisig is.

A mérséklődő gázfogyasztás erősíti Magyarország energiaszuverenitását, a hazai fogyasztók ellátásának biztonságát. A magyar családok a rezsicsökkentésnek köszönhetően változatlanul Európában a legolcsóbban jutnak földgázhoz és áramhoz. Zavartalan kiszolgálásuk a több mint 6 milliárd köbméteres tárolói készletmennyiség jóvoltából a következő télen is garantálható - állapította meg a szaktárca.

Az alacsonyabb gázfelhasználás hozzájárul a klímavállalások teljesítéséhez, az energiaszektor környezetterhelésének visszaszorításához is. Magyarország az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását az 1990-es bázisévhez viszonyítva az előzetes adatok szerint 43 százalékkal csökkentette tavalyra, ezzel túlteljesült a 2030-as 40 százalékos célkitűzés. A zöld átállás lendületes előrehaladását jelzi, hogy míg a fosszilis alapú energiatermelés 18 százalékkal mérséklődött, a naperőművek termelése majdnem másfélszeresére, 47 százalékkal nőtt 2023-ban. Az időjárásfüggő energiatermelők kiegyensúlyozásában hosszabb távon is szükség lesz a rugalmasan szabályozható gázerőművi kapacitásokra. A Nemzeti földhő hasznosítási koncepció ugyanakkor a geotermikus energia újabb alkalmazásaival 2035-ig összesen mintegy 1-1,2 milliárd köbméter földgáz kiválthatásával számol.

(MTI)