Éppen a Fáklya radikális baloldali szervezet ernyőszervezetének, a nemrég átalakult Forradalmi Kommunista Internacionálénak a kongresszusát követte egy társaság élőben a józsefvárosi Kesztyűgyár közösségi házban, amikor öt-hat kapucnit viselő fekete ruhás ember berontott a helyiségbe, egyikükön motoros maszk és napszemüveg is volt. A támadók a jelenlévők közül több embert bántalmaztak, és tönkretették a berendezés egy részét – írja a Mérce.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közösség tagja elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen, felderítésük érdekében nyomozócsoportot hozott létre.

„Befutott 5-6 marcona legény, ahol láttak embert, oda bementek, megvertek néhányat, ott, ahol felnőttek voltak” – mondta a szomszéd teremben gyerekeknek edzést tartó oktató a lapnak.

A Fáklya az esetről kirakott egy közleményt a közösségi oldalára:

Íme az osztályharcos elvtársak teljes szövege, érdemes beleolvasni:

A tegnapi napon, június 10-én, 17:45 perckor öt maszkot viselő náci támadást intézett a Forradalmi Kommunista Internacionalé megalakulását közvetítő nyilvános eseményünkön. A támadás során a náci elkövetők a Fáklya kiadványait, illetve a helyszín berendezéseit megrongálták. Tagjaink rendkívüli bátorságot tanúsítva, testükkel védték a kiadványainkat. Az elkövetők ezután az egyik elvtársunkat ököllel arcon ütötték, egy másik elvtársunkat pedig a nyakánál fogva áthajították az előzetesen berendezett székeken. A segítségükre érkező elvtársat a földre vitték és ott verték tovább. Őt az eseményt követően kórházba kellett szállítani, mert súlyos fejsérülést szenvedett. A maszkot viselő náci elkövetők elmenekültek mire a rendőrség a helyszínre érkezett. A helyszínen jelen lévő elvtársakat a 8. kerületi rendőrkapitányságra vitték kihallgatásra. A rendőrség a tanúvallomás során az elvtársakainkat a Fáklya tevékenységéről és az internacionáléról faggatták.

Nem félünk! Nem hagyjuk, hogy a fasiszta aggresszió az utunkba álljon! Tovább építjük a forradalmi kommunizmust Magyarországon, hogy az egész emberiség felszabadulhasson a kapitalizmus pusztító járma alól! Tesszük ezt egy több mint 40 országban jelen lévő, több mint 6000 elvtársat számláló Forradalmi Kommunista Internacionalé részeként. A világ különböző nemzeti szekcióiból érkező elvtársak maximális szolidaritását élvezzük.

A támadásból csak erősebben jöttünk ki, az elvtársak lelkesültsége magasabb mint valaha! A szervezet több új taggal gyarapodott az események következtében, egyik elvtársunk pedig még a rendőrkapitányságon is eladott egy újságot egy ott tartózkodónak. Amíg a fasiszták saját osztályukat elárulva fordulnak az elnyomottak ellen, mi nem szorolunk ehhez hasonló erőszakos támadásokra, ahhoz hogy az igazunkat bizonyítsuk. Eszméink szilárd elméleti alapon állnak, sikerünket a munkások és diákok tömeges összefogása garantálja! Éljen soká a forradalom, éljen a nemzetköziség!

Frissítés: "24 órán belül" - büszkélkedik a rendőrség



Bárcsak magyarellenes támadások esetén is ilyen lelkesek és hatékonyak lennének...

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye:

Budapest VIII. kerületében, a Mátyás téren egy közösségi házban tartott rendezvényre ment be egy több fős társaság 2024. június 10-én 18 óra előtt. Az arcukat elfedő ismeretlenek berendezési tárgyakat rongáltak meg, és bántalmazták a rendezvény egyik résztvevőjét, aki könnyű sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közösség tagja elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen, felderítésük érdekében nyomozócsoportot hozott létre.

Két feltételezett elkövetőt a bűncselekménytől számított 24 órán belül azonosítottak és elfogtak. Egyiküket Szentesen, a másikat egy budapesti koncerten fogtak el a nyomozók június 11-én. A 19 és 39 éves férfiakat a BRFK Bűnügyi Főosztályán közösség tagja elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsítottak megtagadták a vallomást, a fővárosi nyomozók őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

(24 - Police.hu nyomán)

2. frissítés: hiába tettek feljelentést a vármegyések, megtarthatták a rendezvényt

A HVIM közleménye:

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom feljelentést tett a nyíltan kommunista, önkényuralmi jelképeket közszemlére tevő Fáklya nyilvánosan meghirdetett rendezvénye miatt, még a rendezvény előtt, de ennek ellenére a rendezvényt megtarthatták az ifjú kommunisták.

A fejlemények ismertek: egy 5-6 fős hazafias csoport is megjelent a rendezvényen, és állítólag kiosztottak néhány pofont, kisebb személyi sérülést okozva. A fizikai atrocitás körülményei nem ismertek, de a rendőrség külön nyomozócsoportot állított fel, kiemelt ügyként kezelve az esetet.

Ennek nyomán az alábbiakat jegyezzük meg:

Balogh Bence, a HVIM budapesti vezetője Ügyfélkapun benyújtotta az alábbi feljelentést, amiről visszaigazolást is kapott:

(személyes adatok) feljelentést kívánok tenni ismeretlen tettessel szemben Tiltott önkényuralmi jelkép használata, valamint alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt.

Jogszabályi indokolás:

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. tv 335. § szerint: „Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon

a) terjeszt,

b) nagy nyilvánosság előtt használ, vagy

c) közszemlére tesz, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.”

2012. évi C. tv: 254. § (2) bekezdése szerint. „Aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

2012. évi C. tv: 255. § (1) bekezdése szerint: „Aki olyan szervezetet hoz létre vagy vezet, amelynek célja, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

(2) bekezdése szerint: „Aki az (1) bekezdésben meghatározott szervezetben részt vesz, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

2012. évi C. tv 263. § (1) bekezdés szerint „Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, az ellenség támogatása, kémkedés, szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés, kémkedés az Európai Unió intézményei ellen készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak vagy az állam illetékes szervének, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Tényállás:

A Fáklya egy magyarországi, nyíltan kommunista mozgalom, amely a nemzetközi International Marxist Tendency magyar szervezete, 2024.06.10-én hétfőn a budapesti Mátyás téri Kesztyűgyárban, előre megszervezett módon tervezi kikiáltani a „kommunista internacionálét”. A szervezet közösségi oldalain is számtalan alkalommal posztol a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. tv 335. § szerint tiltott önkényuralmi jelképnek minősülő sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot ábrázoló képeket. Vélelmezhetően az eseményen is megjelennének ezek a jogszabályba ütköző szimbólumok.

https://www.facebook.com/share/p/MahbMXxpB2Ho6oMt/

Ezen felül a fentebb említett eseményt, amikor meghirdette a Fáklya a közösségi média oldalán (Facebook),

(https://www.facebook.com/events/825417872969839/ ) mellékelték a kikiáltani tervezett „kommunista internacionálé” kiáltványát, ( https://www.marxist.com/manifesto-of-the-revolutionary-communist-international.htm). Ebben többször is utalást tesznek a demokratikus államrend megdöntésére.

Mivel a 2012. évi C. tv 263. § (1) bekezdés értelmében „Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, az ellenség támogatása, kémkedés, szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés, kémkedés az Európai Unió intézményei ellen készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak vagy az állam illetékes szervének, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Így állampolgári kötelesség az esetet jelenteni, mivel vélelmezhetően a gyűlésen meg fog valósulni a 2012. évi C. tv: 254. § (2) bekezdése szerinti Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület.

Továbbá az előző felvetések fényében a Fáklya mint szervezet felveti a 2012. évi C. tv: 255. § (1) bekezdése szerinti olyan szervezetet, amelynek célja, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa.

A fentebb említett kiáltványból ezt több részlet is alátámasztja ezeket magyarra fordítva idézem:

Manifesto of the Revolutionary Communist International - A Forradalmi Kommunista Internacionálé kiáltványa

https://www.marxist.com/manifesto-of-the-revolutionary-communist-international.htm

„Ezek egy olyan társadalom betegségének lázadó tünetei, amely megérett a megdöntésre. Végső bukása elkerülhetetlen és nem kerülhető el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a burzsoáziának hiányoznak az eszközök a válságok késleltetésére vagy hatásuk csökkentésére, legalábbis bizonyos mértékig és átmeneti időre.”

„Lenin azonban régen kifejtette, hogy nincs olyan, hogy a kapitalizmus végső válsága. Hacsak meg nem döntik, a kapitalista rendszer mindig kilábal a legmélyebb válságból is, bár szörnyű ára az emberiség számára.”

„A demokrácia helyett egy alig álcázott plutokrácia uralma van nálunk. Egy adott szakaszban a burzsoázia kísértésbe kerül, hogy ilyen vagy olyan formában nyílt diktatúrához folyamodjon. Ez azonban csak azután válhatott reális perspektívává, hogy a munkásosztály súlyos vereségeket szenvedett el, ahogy az az első világháborút követően Németországban történt. De jóval azelőtt a munkásosztálynak számos lehetősége lesz arra, hogy próbára tegye erejét a burzsoá állammal szemben, és saját kezébe vegye a hatalmat”

„A kommunisták kötelessége tudatosítani a munkásosztály tudattalan vagy féltudatos törekvését a társadalom megváltoztatására. Csak a munkásosztály rendelkezik a szükséges hatalommal a bankárok és tőkések diktatúrájának megdöntéséhez.”

„De a proletárszervezet legmagasabb megnyilvánulása az a forradalmi párt, amely az osztály legtudatosabb, legelkötelezettebb és legharcosabb rétegét egyesíti a kapitalizmus megdöntéséért folytatott küzdelemben. Egy ilyen párt létrehozása a legsürgetőbb feladat, ami előttünk áll.”

„Ahogy a hadviselésben a védekező harcok támadóvá alakulhatnak át, úgy az osztályharcban is az azonnali követelésekért folytatott küzdelem bizonyos körülmények között tudatugráshoz és a forradalmi hatalomharc irányába mutató mozgáshoz vezethet.”

„A bankárok és tőkések diktatúrájának felszámolása lehetővé teszi egy olyan gazdaság létrehozását, amely racionálisan megtervezve az emberiség szükségleteit elégíti ki, nem pedig egy maroknyi milliárdos ragadozó kapzsiságát.”

„A munkásosztálynak sok lehetősége lesz a hatalom átvételére. Éles és hirtelen változások benne vannak az egész helyzetben.”

A fentiek fényében, és a szervezet közösségi médiában fellelhető képeit megvizsgálva erősen vélelmezhető, hogy a Fáklya szervezet által szervezett 2024.06.10-én hétfőn 18:00 órakor, a Mátyás téri kesztyűgyárban (1084 Budapest, Mátyás tér 15.) esedékes „kommunista internacionálé” kikiáltásán, mind a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. tv 335. § szerinti tényállás meg fog valósulni, mind pedig a 2012. évi C. tv 254. § és 255. § szerinti tényállások. Ezért kérem a Tisztelt Nyomozóhatóságot, hogy a magyar nép és a magyar demokratikus államrend védelmében a fent hivatkozott jogszabályi rendelkezések alapján indítson eljárást a fent megnevezett rendezvénnyel szemben jelen feljelentésben foglaltak szerint!

Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom
2024.06.12. Székesfehérvár

A Légió Hungária közleménye: Zárj össze – légy szolidáris!

Hétfő délután egy szélsőbaloldali, kifejezetten kommunista rendezvényt tartottak Budapesten, mely önmagában is sok kérdést felvet az azt ért atrocitáson túl, azonban az ott történteket semmilyen formában nem szeretnénk kommentálni, amíg a körülmények nem tisztázottak.

Fontosnak tartjuk ugyanakkor hangsúlyozni, hogy Mozgalmunk szolidáris minden nacionalistával, akiket a hatalom valós alapokat nélkülözve üldöz. A gyanúsítottakat is megilleti az ártatlanság vélelme, még akkor is, ha a baloldali, szélsőbaloldali felületek elkoptatott jelzőkkel démonizálnak, hergelik a közhangulatot.

Csak a vak nem látja, hogy mindez terelés részükről. Arról akarják elterelni a figyelmet, hogy Budapesten nemzetközi kommunista szervezetek tartottak gyűlést, ahogy arról is, hogy elvtársuk Ilaria Salis a vádlottak padjáról ül be az Európa Parlamentbe.

Mozgalmunk értetlenül áll azelőtt, hogy az antifák által elkövetett brutális támadások után a hatóságok a szélsőbaloldal tevékenysége iránt egészen egyszerűen nem mutatnak érdeklődést. A hétfőn megzavart esemény szervezői például gyanúsíthatók lehetnének az alkotmányos rend felforgatására való előkészülettel, illetve tiltott önkényuralmi jelképek használatával, azok közszemlére tételével. Ezek a jogszabályba ütköző cselekmények hetek óta nyilvánosak voltak, a hatóságok mégsem tettek semmit a rendezvény megakadályozása érdekében, a baloldali Pikó András által vezetett önkormányzat pedig teret biztosított számukra saját kezelésű ingatlanában.

Az antifák által félholtra vert emberek, a sarlók és kalapácsok, a társadalmi rend szétzúzásáról való nyílt értekezés ellenére is zavartalanul tevékenykedhetnek, miközben a valódi jobboldal folyamatos megfigyelésnek és üldöztetésnek van kitéve.

Mindezeket figyelembe véve Mozgalmunk az alábbi üzenetet fogalmazza meg az összjobboldal irányába: Zárjunk össze és legyünk szolidárisak! Ha a gyanúsítottakat felmentik, akkor ártatlanságuk okán, ha nem, akkor azért, mert eddigi ismereteink alapján a cselekmény eltörpül a szélsőbaloldali terror mellett, a világnézeti barikád túloldalán pedig látjuk, hogy az erőszak mértékétől függetlenül összezártak az antifáktól, a mainstream sajtón keresztül, a politikusokig bezárólag mindannyian.

Ha mi erre nem leszünk képesek, akkor az a teljes jobboldal szégyene lesz.