Ugrás a cikkhez
Reklám

Saját magát igazította helyre Tuzson Bence igazságügyi miniszter, akinek legújabb bejegyzése szerint mégsem lesz ingyenes a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak, írja az Index.



Fotó: Tuzson Bence Fb-oldala

Tuzson Bence igazságügyi miniszter csütörtökön kora délután írta azt Facebook-oldalán, hogy 2024 szeptemberétől a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ- és az egészségügyi oktatás, a kormány pedig "pilot jelleggel" elindítja a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését.

– Jó hír, hogy az állam már idén, pilot jelleggel elindítja a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését is. A cél az, hogy a jövőben ezt teljes körűvé tegyük – olvasható a bejegyzésben.

Tuzson Bence reggeli bejegyzésében még arról írt, hogy a kormány szeptember 1-jétől a jogosítványszerzést teszi ingyenessé a középiskolásoknak, erről közölt most helyreigazítást a tárcavezető. Közben az előző bejegyzés még mindig elérhető az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán.

Korábban írtuk: Ősztől ingyenesen szerezhetnek jogosítványt a középiskolások

Csütörtök reggel Facebook-bejegyzésben jelentette be Tuzson Bence, hogy 2024. szeptember 1-jétől ingyenesen szerezhetnek jogosítványt a középiskolások. Az igazságügyi miniszter egyben kijelentette azt is, hogy a rendelkezés teljeskörű, érvényes a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órákra, valamint a vizsgákra is, mindent az állam áll.

„Folyamatosan dolgozunk azon, hogy leszámoljunk a felesleges bürokráciával és segítsük az emberek mindennapi életét” – fűzte még hozzá.

Már korábban is volt arról szó, hogy a következő év elejétől ingyenessé válhat a jogosítvány a középiskolások számára, a kormány részéről arról volt szó, hogy kiegészítenék a szakképzési és a köznevelési törvényt, hogy az állam ingyenesen biztosítja a B kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását.

Tavaly augusztusban az Igazságügyi Minisztérium azt közölte ezzel kapcsolatban, hogy az ügy valóban prioritást élvez, de a részletszabályokat még ki kell alakítaniuk az illetékeseknek. Tuzson Bence is jelezte most, hogy „a munka folytatódik”, és hamarosan újabb fejleményekről számol be, írja a 24.








Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából