A TV2 letiltotta az Értékteremtők című műsora által Novák Előddel már leforgatott adását, mert Rogán Antal utasítására a csatornán nem jelenhet a Mi Hazánk kapcsán semmi, még a pártot egy szóval sem említő társadalmi célú hirdetés sem, mely „A legférfiasabb dolog az apaság – A gyermek áldás” címmel közérdekű üzenetet tartalmazott.

A szemléletformáló misszióról szóló, a TV2 műsorajánlóiban többször beharangozott háttérbeszélgetés utolsó pillanatban letiltott videója azonban eljutott a Mi Hazánkhoz, ezért közzétesszük azt:

A hivatalosan a „találmányából” milliárdos bevételhez jutó Rogán Antal szégyene az is, hogy a kormány sajnos állami pénzből társadalmi célú hirdetések helyett csak kormánypropagandát folytat óriásplakátokon napi politikai harcok mentén, sokszor gyűlöletkeltő módon, depressziót okozva pl. a gyermekvállalási kedv fokozása helyett. Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke ezért is ajánlotta fel egy évi képviselői jövedelmét közhasznú missziókra, főként egy anyaotthon létrehozására, illetve társadalmi célú hirdetésekre.




Az NMHH legfrissebb kimutatása szerint változatlanul a Mi Hazánkat hallgatják el leginkább a hírműsorok az összes párt közül, a politikusok közt 2% sem jut a harmadik utas pártnak, holott a médiatörvény elvileg kiegyensúlyozott tájékoztatást ír elő. Ezért korábban a Mi Hazánk kifogást nyújtott be, de a csak fideszes tagokból álló Médiatanács elutasította panaszunkat a közmédia, a TV2 és RTL Klub ügyében is. A TV2 hírműsoraiban hónapról hónapra 0,0% a Mi Hazánk megjelenési aránya, a jelek szerint a törvénytelenség így is marad.



A Mi Hazánk elhallgatásában dobogós még az RTL és a Hír TV is az NMHH legfrissebb kimutatása szerint

Korábban írtuk: "Arról szól a Győzike-történet, hogy a stadionokat elcigányosítsa a Fidesz" - nyilatkozták a TV2-nek, a riporter sírva menekült