A párt által maga elé tűzött célokat összegző elvi nyilatkozatot fogadtak el és írtak alá kedden Budapesten a Jobbik elnökségének és frakciójának tagjai, valamint regionális igazgatói.

A dokumentum "Magyarország egyetlen valódi néppártjaként" határozza meg a Jobbikot, amely büszkén vállalja, hogy nemzeti, keresztény, konzervatív, jobbközép, szociálisan érzékeny néppárt.

A nyilatkozat a célok között említi a jóléti Magyarország megteremtését, egyenlő esély biztosítását a nemzet minden tagjának, a szabad vállalkozáson és teljesítményen alakuló társadalom építését, a biztonság garantálását a korrupció felszámolása és a bűnözés társadalmi okainak megszüntetése révén.

A dokumentum egy erős Magyarország igényét szögezi le, annak fontosságát hangsúlyozva, hogy a 21. század változásainak ne elszenvedője, hanem nyertese legyen az ország.

A Jobbikot olyan európai pártként határozzák meg, "amely hisz abban, hogy Magyarország több mint ezer éve Európát és a kereszténységet választotta, és a jövője is Európában lesz". Kitér arra is: a párt eszmei előképének tekintik az Európai Unió keresztény alapító atyáit.

Hangsúlyozzák: a Jobbik saját értékeit szilárdan követő, önálló politikai mozgalom, ugyanakkor hajlandó együttműködni más politikai erőkkel "olyan ügyekben, amelyek egybeesnek a párt támogatóinak céljaival, hogy a magyar demokráciát és jogállamot együtt állítsuk helyre".

Brenner Koloman, a nyilatkozatot megalkotó stratégiai tanács vezetője a néppártosodási folyamat megkoronázásaként beszélt a dokumentumról.

Hozzátette, az elfogadás új korszakot nyit a Jobbik életében, megjegyezve, Jakab Péter pártelnök "visszaadta a Jobbik lelkét".

Jakab Péter pártelnök, frakcióvezető az eseményen arról beszélt: nem csupán lezárult, de már sikeresen is vizsgázott a Jobbik néppártosodása, hiszen a tavaly őszi önkormányzati választáson mutatott szereplésük bizonyította, hogy "minden tisztességes magyar embert képesek vagyunk képviselni".

Szavai szerint a párt "megérkezett a politikai centrumba", a szabadság és a gyarapodás lehetőségét kínálja minden tisztességes magyar embernek, kiváltképpen azoknak, akik ezt az elmúlt három évtizedben nem kapták meg, írja az MTI.

Vona szerint is prolipárt lett a Jobbik

Ugyanazt az alsó-középosztályt célozzák meg, amit a DK, az MSZP és a Fidesz. Nincs program, jövőkép, érdemi vita, inkább egymással vannak elfoglalva, jelentette ki az egykori pártelnök a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Részlet.

– Mit gondol a Jobbik jelenlegi, Jakab Péter-féle vezetéséről? Korábban kiállt Jakab elnökké választása mellett. Nem bánta meg?

– Jakab Péter az elnökségem alatt szóvivő volt, és kiválóan látta el ezt a feladatát. A tisztújítás során neki drukkoltam, de arra nem látok rá, hogy milyen vezető. Ezt majd az idő dönti el.

– Gondolom, azért megtekintette néhány parlamenti felszólalását vagy valamelyik egyedi performanszát a sok közül.

– A Jobbik jelenlegi politikája eltér az általam képviselttől. Nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypárti szavazók megszólítására is törekedtem. Ezt ma nem látom. Az összes ellenzéki párt csak a kormányellenes tortára koncentrál. Ezáltal nincs program, jövőkép, érdemi vita, inkább egymással vannak elfoglalva. Mondhatnám, a néppártosodásomból pártnépesedés lett.

– Ez érdekes szókép. Lát más különbséget is?

– Van egy szociológiai vetület is. Az én politikám a középosztály megszólítására és szélesítésére épült. A mostani Jobbik pedig az alsó-középosztályt célozza meg, csakhogy a DK, az MSZP és a Fidesz is erre fókuszál. Őket pedig ebben nehéz lesz legyőzni. Másrészt szerintem Magyarországnak nem az alsó-középosztály hergelésében való zsigeri versenyre, hanem egy józan polgári politikára lenne szüksége.