Ugrás a cikkhez
Reklám

A Pécsi Járásbíróság elrendelte annak a "fiatal pécsi férfinak" az előzetes letartóztatását egy hónapra, aki kővel fejbe dobott egy idős nőt, majd ellopta a táskáját.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított február 22-én Pécsett, a kora délutáni órákban egy buszmegállóhoz vezető, murvás útszakaszon egy nagyobb terméskővel hátulról, közvetlen közelről fejbe dobott egy idős nőt, aki ettől a földre esett és arca jobb felét a talajba beütötte.

Ezt követően a "fiatal férfi" (értsd: retkes cigány) a magatehetetlen nő vállán keresztbe fektetett kézitáskáját letépte, majd a táskával együtt elszaladt a helyszínről. A táskában hatezer forint készpénz, mobiltelefon, kulcsok, személyes iratok, vásárlókártyák és cigaretta volt.

A "férfi" a készpénzt eltulajdonította, a táskát többi tartalmával együtt a helyszín közelében eldobta.

A kiemelt tárgyi súlyú - kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett - bűncselekményre figyelemmel alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a sértett és egyéb tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, megnehezítené a bizonyítást.

A határozat ellen a gyanúsított és védője fellebbeztek.

(Pécsi Újság nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából