Az LMP Országos Választmánya felkéri a párt zuglói területi szervezetét, hogy törölje a párt tagnyilvántartásából a garázdasággal vádolt Várnai Lászlót.

Ezt a testület szerdai döntését követően Szél Bernadett mondta el az MTI-nek. A társelnök hozzátette, a választmány egyúttal felszólítja a politikust, hogy mondjon le a XIV. kerületi önkormányzati képviselői posztról. Szél Bernadett a részleteket ismertetve azt mondta, hogy az LMP etikai bizottsága kedden olyan állásfoglalást hozott, amelyik szerint Várnai László július 9-e óta már nem is tagja a pártnak. Ezt azzal indokolták, hogy a zuglói képviselő május 8-án - az ellene indult ügyészségi eljárás miatt - párttagságának kéthónapos felfüggesztését kérte. Miután a határidő lejárt, Várnai László nem kezdeményezte írásban tagviszonyának helyreállítását, ezért az a párt alapszabálya alapján automatikusan megszűnt - közölte az országgyűlési képviselő.

Az etikai bizottság ezért azt kérte, hogy Várnai Lászlót töröljék a tagnyilvántartásából, amit az ov döntése nyomán az LMP zuglói területi szervezete meg is tesz, a határozatról pedig levélben tájékoztatják az érintettet - mondta a társelnök. Szél Bernadett ezzel összefüggésben azt mondta, zéró toleranciát hirdettek, nem tűrik a bántalmazást, és ez különösen igaz a nők bántalmazására. Az MTI kérdésére hozzátette: értelmezésük szerint, ha az ügyészség nem tekintette volna megalapozottnak a Várnai László elleni vádat, akkor azt ejtette volna, nem pedig elhalasztja a vádemelést. Azt is elmondta, tanúk vannak arra, hogy az önkormányzati képviselő bántalmazta volt élettársát, gyermeke anyját, de a társelnök azt nem részletezte, hogy a bántalmazás milyen módon zajlott.

Arra is kitért, hogy Várnai László az ügy fejleményeiről nem, illetve tévesen tájékoztatta az LMP-t. Szavai szerint Schiffer András társelnök például gyakorlatilag a sajtó munkatársaitól szerzett arról tudomást, hogy nem megszüntették az önkormányzati képviselő ellen indított eljárást, hanem elhalasztották a vádemelést. Ekkor derült ki az is, hogy nem magánvádról, hanem garázdaságról van szó - folytatta. Várnai László méltatlanná vált, hogy az LMP választóit képviselje - összegezte.

Várnai nem mond le önkormányzati mandátumáról

Várnai László szerint "semmi sem indokolja", hogy visszaadja a XIV. kerületi önkormányzatban szerzett képviselői mandátumát. Erről a garázdasággal vádolt politikus azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy a párt országos választmánya szerdán felkérte, mondjon le a posztról. Az egyúttal a Lehet Más a Politika tagnyilvántartásából is törölt képviselő hozzátette: megfellebbezi a kizárásáról szóló döntést, mert azt egy adminisztratív indok alapján hozták meg.

Várnai László összességében úgy vélekedett, hogy a szerdai döntéssel az LMP egy szintre hozta a súlyos testi sértéssel gyanúsított Balogh József egykori fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselővel, aki beismerte, hogy bántalmazta élettársát. Hozzátette: "sokaknak fájt az LMP-ben az önkormányzati sikerem és ismertségem", ugyanis a párt "az elmúlt három évben 2,5-3 százalékra jutott" országosan, amiért "senki nem vállalja a felelősséget".

Várnai László emellett tagadta, hogy bántalmazta volna volt élettársát. Szavai szerint "veszekedtünk, huzakodtunk, de nem volt bántalmazás, (...) ez nem ment túl egy rossz családi veszekedésen". Hangsúlyozta, hogy az ügyben nem született ítélet. A Magyar Hírlap kedden a Fővárosi Főügyészség tájékoztatására hivatkozva azt írta, hogy garázdaság vétsége miatt eljárás indult a XVI. kerületi rendőrkapitányságon Várnai László zuglói önkormányzati képviselő ellen, aki emiatt felfüggesztette LMP-s tagságát.

(MTI nyomán)