A Jobbik határozati javaslatban kezdeményezi, hogy kerüljön állami kézbe a bírósági végrehajtás. Ezt a benyújtó Staudt Gábor és Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselők jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon.

Indoklásuk szerint a bírósági végrehajtás olyan közfeladat, amelyet véleményük szerint nem szabad átengedni profitorientált vállalkozásoknak, és az egész rendszerből "száműzni kell a profitorientált szemléletet". A határozati javaslat 2014 január végéig adna időt a kormánynak a szükséges törvények benyújtásához - mondta Staudt Gábor. Felidézte azt is, hogy 1994 előtt szintén állami kézben volt a bírósági végrehajtások rendszere. Z. Kárpát Dániel azt emelte ki, hogy ez a javaslat a devizahitelesek kerekasztalában résztvevő több mint húsz civil szervezet és a Jobbik közös indítványa.

Az ellenzéki politikusok emlékeztettek rá: a jelenlegi rendszerben a végrehajtó cégek jelentős sérelmeket okoznak az indokolatlanul magas kiszabott költségeikkel a végrehajtás alatt álló családoknak, vagy vállalkozásoknak. Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta: az indítványuk elfogadásával többet nem fordulhatna elő a múlt hetihez hasonló eset, amikor egy család 15 millió forintos tartozása a végrehajtás végére elérte a 36 millió forintot.

(MTI)