Ismét a legjobbak, a britek bizonyultak egyedül tárgyilagosnak a budapesti "eseményekről" jelentő nyugati sajtóban.

A Reuters brit hírügynökség üdítő kivételt jelentett abban is, hogy nem tett úgy, mintha a tüntetők személyi igazolványából olvasta volna ki "szélsőjobboldali" azonosságukat: "Öt ember sérült meg hétfőn Budapesten, amikor több ezer kormányellenes tüntető csapott össze a rendőrséggel a szovjet uralom elleni 1956-os magyar felkelés évfordulója előtt", kezdődik a jelentés, amely emlékeztet arra is, hogy Gyurcsány Ferenc kiszivárgott hazugságbeszéde váltotta ki a múlt évi tiltakozásokat. A Reuters kiemeli azt is, hogy Sólyom László elnök hangsúlyozta, a múlt évi rendőri erőszak elkövetői még mindig büntetlenek.

A vezető francia lap, a Le Monde Budapestről a Magyar Gárda hatszáz új tagjának felavatásáról küldött jelentését azzal zárja, hogy "a szélsőjobb, amelyről azt hitték, hogy csaknem eltűnt a színről, amióta eltűnt a parlamentből a 2002-es választások után, megerősödve került ki a Magyarországon szünet nélkül folytatódó politikai csatározásokból". Anne Rodier, a tudósító igaza aláhúzására idézi még a vállaltan szélsőbalos, marxista Kiss Viktor politológust, aki emlékeztet arra, hogy a 2006-os "lázadások" idején a parlament előtti tüntetőknél "fegyvereket találtak".

A francia AFP hírügynökség budapesti irodája - amely minden kormányellenes tiltakozásnál az ellenzéket és a szélsőjobboldalt együtt említi - több száz "szélsőjobboldali" tüntetőről ír, akik nem engedélyezett demonstrációjuk alkalmával Molotov-koktéllal dobálták a rendőröket. Megemlíti a Nemzeti Önvédelmi Mozgalom, a 64 Vármegye és a Jobbik engedélyezett tiltakozását is. Kiemeli, hogy a tüntetés alkalmával ezeket skandálták: "Az utca a miénk, a város a miénk; halál az izraeli vízágyukra!" és "Halál Gyurcsányra!" Az APF szerint a múlt évben az 1956-os megemlékezés alkalmával a "szélsőjobb" csapott össze a "rendfenntartó erőkkel".

Az osztrák APA hírügynökség "2000 ellenzéki és jobboldali radikális" engedélyezett tüntetéséről jelent, akiket vízágyúkkal és könnygázzal oszlattak szét. A tüntetők "antiszemita szövegeket" kiabáltak, amelyeket a bécsi hírvállalat nem részletezett.

A szélsőjobboldal összecsap Budapesten a rendőrséggel címmel megjelent tudósításában a kommunista Kuba hírügynöksége pontosan úgy számolt be a budapesti eseményekről, mint a balliberális nyugati tudósítók.

(MN - Lovas István nyomán)