Rétvári Bence (KDNP) arról beszélt ma a parlamentben, hogy szilárd meggyőződésük szerint a házassághoz "két igen és két nem kell", egy férfi és egy nő közös szándéka.



Fotók: Tövissi Bence / Index

Kitért arra, hogy az alaptörvény is így fogalmaz: Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az ember férfi vagy nő, az anya nő, az apa férfi - rögzítette. Rámutatott: az örökbefogadásnál a gyerek érdekeiből kell kiindulni, és a gyerek fejlődése szempontjából az a legjobb, ha örökbefogadó apa és anya neveli közösen, amit számtalan tudományos álláspont is alátámaszt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Tisza-kormányban otthonra lelt számtalan genderaktivista. Mi a Tisza-kormány álláspontja? Megtartja a polgári kormány szabályozását, vagy változtat? Tervezik bevezetni az azonos neműek házasságát és a közös örökbe fogadás lehetőségét? - kérdezte.

Magyar Péter miniszterelnök úgy reagált: az a kérésük, ne csak mondják, hanem jöjjenek is ki a magyar emberek hálószobájából, mielőbb. Érti, hogy a KDNP képviselői a gender és Pride szavakkal kelnek és fekszenek, de "azért választották meg önöket, hogy a valóságról beszéljenek". Ezzel szemben most is azt hozta fel a képviselő, hogy az egyszülős családok vagy az azonos párok hogyan fogadnak örökbe.




Hol van jobb helyen egy család nélkül vagy alkoholista családban származó gyermek? Hollandiában, emberkereskedőknél, szexuális bűnözőknél, drogkartelleknél, vagy Magyarországon egyszülős családban vagy egynemű párnál? - kérdezte.

Rétvári Bence János Pál pápát idézte, aki szerint nem áll fenn a házasság joga az azonos neműek esetében, majd jelezte: nem fogadja el a választ.

A parlament 132 igen és 47 nem szavazattal a kormányfő válaszát jóváhagyta.

Frissítés: második nekifutásra sem sikerült  kicsikarni a választ Magyarból

Máthé Zsuzsa (KDNP) arról beszélt, hogy a Tisza párt sikerrel kebelezte be a kis pártokat és a DK-szavazók jelentős részét, eközben Magyar Péter a NER jelképrendszerét másolta. Felidézte, hogy a kormányfő 2024 áprilisában arról vallott, liberális elkötelezettségű, de nem tudni, hogy igazából mit gondol olyan társadalmilag meghatározó témákról, mint a házasság vagy család. Szavazótáborának jelentős része lecserélné a keresztény gyökerű fogalmakat, így a házasságét is. Megmaradhat a házasság a jelenlegi alaptörvény által védett formában, azaz egy férfi és egy nő önkéntes elhatározáson alapuló életközösségének? - kérdezte.

Magyar Péter miniszterelnök úgy reagált: nem ő volt a Liberális Internacionálé alelnöke, Soros-ösztöndíjas, Soros György barátja, az Európai Néppárt alelnöke, és nem ő cserélte úgy az elveit és ideológiákat, "mint más az alsógatyáját." Rámutatott: azért bukták el soha nem látott mértékben a választást, mert több százezer korábbi fideszes a Tiszára szavazott, és ha ma lenne a választás, már "szinte mindenki a Tiszára szavazna". Beszélhetnek ideológiákról, de "a maffiakormányzás, az éjjel-nappal hazudozás" kora lejárt, erre nemet mondtak az emberek. Kitért arra is, hogy elindul egy alkotmányozási folyamat, amelynek során mindenki elmondhatja a véleményét, és az emberek közösen dönthetnek majd. A végső hatalom forrása a nép, és ehhez nem kell sem liberálisnak, sem álkereszténynek, sem álkonzervatívnak lenni, mint önök - tette hozzá.

Máthé Zsuzsa úgy reagált, hogy a relativizmus diktatúrája a Tiszánál beköszöntött. Alapvető kérdésekről, mint mikor kezdődik és meddig tart az élet, mi a házasság fogalma, ki a férfi és ki a nő, nem többségi akarat szerint döntenek, mert ezek a természetjogból és hite szerint Istentől levezethető értékek. Azt kérte a miniszterelnököt, hogy egyetlen szóval válaszoljon: az igen vagy a nem gombot nyomná az azonos neműek "házasságkötésénél"?

Magyar Péter azt kérdezte a képviselőtől, hogy járt-e gyermekvédelmi intézményekben, ahol folyik a víz a falakból. Tett ön "nagy keresztényként" bármit, hogy 1600 gyerek ne legyen az utcán, ne jusson szexuális bűnözők, drogkartellek kezébe? Tett ön bármit azért, hogy a több mint háromezer gyerek, akiket szexuálisan az önök által kitüntetett rémek tönkretettek, jóvátételt kapjanak? Személy szerint bocsánatot kért a bicskei áldozatoktól, akiket tönkre tettek? Ön kérdez engem keresztény szemüveggel? - fogalmazott Magyar Péter.

Hol van jobb helyen a család nélkül, magára hagyott, szemét kivert gyerek: az utcán, drogkartellek, szexuális bűnözők kezében, vagy egy egyszülős családban, meleg párnál? Legyen bátor és válaszoljon erre a kérdésre! - mondta.

(MTI nyomán)