Nyilvános vita alakult ki Bódis Kriszta és Horváth Aladár között. A Roma Parlament elnöke azt állította, hogy Bódis hónapok óta nem válaszol a roma értelmiségieknek – írja az úgynevezett Roma Sajtóközpont a Facebook-oldalán.

A társadalmi részvételért felelős kormánybiztos egy Radnai Márk döntéséről szóló bejegyzéshez kapcsolódva azt írta, hogy el kell választani a társadalmi egyeztetéseket a Tisza-szigetek pártszervező munkájától. "A kormányzatnak minden állampolgár, minden közösség, minden civil szervezet és szakmai szereplő felé nyitottnak kell lennie, politikai hovatartozástól függetlenül" – fogalmazott Bódis a bejegyzésben.

Horváth Aladár ehhez kapcsolódóan azt állította, hogy Bódis fél éve nem válaszol a Roma Parlament és a Roma Értelmiségi Fórum leveleire. Hozzátette, hogy a "Szabadság és Tisztelet" című, 109 pontos programtézisre szintén nem reagált, amit negyven "roma értelmiségi" írt.

Nehezményezte továbbá, hogy a "rendszerváltó roma értelmiségiek" meghívásait is figyelmet kívül hagyta a kormánybiztos, szerinte ez a magatartás "sérti a közösség méltóságát", és ellentétes a kormányzat által hirdetett kommunikációval.

– Kedves Aladár, válaszoltam, személyesen is beszéltünk, és minden anyagotok, javaslatotok eljutott hozzám, Miniszterelnök úrhoz, a roma szakértőinkhez is, és beépítettük, beépítjük a stratégiáinkba – írta válaszában Bódis, hozzáfűzve, hogy "kicsit több korrektséget" kért Horváthtól.

(24 nyomán)

Kapcsolódó: Lannert Judit Horváth Aladárék segítségével akarja megjeleníteni a "roma kultúrát" a tankönyvekben