Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke részletesen beszélt a De! Akcióközösség vasárnap esti videóinterjújában arról, hogy hogyan gyakoroltak rá nyomást az Orbán-kormány alatt, amikor azt látták, hogy a hivatala valóban ellenőrizni próbálja azt, hogy mire költötték az uniós forrásokat Magyarországon.

Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnökének sajtótájékoztatója 2025. január 17-én (fotó: Mohos Márton / 24)
A csaknem másfél órás beszélgetést a 444 szemlézte, amely során Biró többek közt azt mondta, hogy az előző politikai rendszer szereplői durván akadályozni próbálták a hatóság korrupcióellenes munkáját, és szerinte ezért indították ellene a jelenleg is zajló rendőri eljárást.
2024 márciusában velem effektív közölte az akkor regnáló igazságügyi miniszter (aki Tuzson Bence volt ekkor – a szerk.) az európai ügyekért felelős miniszterrel karöltve, hogy ne végezzem a dolgomat – állította Biró az interjú legelején, aki az elmúlt 16 évről azt mondta, hogy az konzervatív becslés szerint 60 ezer milliárd forintjukba került az adófizetőknek.
Az Integritás Hatóság elnöke ellen az ügyészség vádemelésre készül, állításuk szerint Biró az Integritás Hatóság elnökeként a sajátja mellett béreltetett egy másik felső kategóriás hivatali autót is, amit átengedett a feleségének, amivel hivatali visszaélést követett el. A nyomozók gyanúja szerint hűtlen kezelést is elkövetett tanácsadói szerződésekkel és egy családi ismerős foglalkoztatása révén.
Biró az interjúban többek között arról beszélt, hogy valójában koncepciós, politikai jellegű eljárás zajlik ellene, azért, mert a hatóság elnökeként megpróbálta feltárni a NER több korrupciós ügyét. Az Integritás Hatóság az EU és a magyar kormány 2022-es megállapodása nyomán jött létre, hogy valódibb legyen a korrupcióellenes ellenőrzés Magyarországon – a magyar kormány azt remélte, hogy ennek segítségével kevesebb uniós forrást fognak befagyasztani.
Biró arról is beszélt, hogy miért csak most szólal meg, azt mondta: "értelemszerűen április 12., azért ez egy nagy fordulópont mindannyiunk életében, most már szabadabban fogok tudni beszélni bizonyos dolgokról."
Mint mondta, amikor az Integritás Hatóság élére pályázott, nem voltak különösebben erős politikai kapcsolatai, és az volt a személyes motivációja, hogy miután vállalati vezetőként a csalásmegelőzés és -felderítés volt a szakterülete, a versenyszférát lecserélje a köz szolgálatára.
– Naiv voltam? Persze, hülye voltam, mondhatjuk így is. De ne már, hogy egyszer csak ott találjuk magunkat az ’50-es években megint – mondta. Szerinte a NER-ben senki nem számított arra, hogy lesz, aki komolyan veszi azt, amire felesküdött. Biró szerint azt gondolták róla, ő is vagy megvehető vagy megfélemlíthető lesz. Amikor pedig kiderült, hogy ez nála nem működik, személyében is megpróbálták ellehetetleníteni.
Ennek az egyik látványos pillanata az interjúban adott beszámolója szerint az volt, amikor 2024 márciusában behívták az Igazságügyi Minisztériumba. Ennek előzménye volt, hogy egy javaslattal állt elő, hogyan kellene bővíteni a hatékonyabb eljárások érdekében az Integritás Hatóság jogköreit, a munkatársai pedig egy gyanús ügyben helyszíni szemlét tartottak az Országos Kórházi Főigazgatóság központjában.
Ezután hivatták be a minisztériumba, ahol már azon megdöbbent, hogy a miniszteri tárgyaló asztalán katonai technológiát alkalmazó, lehallgatás elleni, aktívan sugárzó készülékek sorakoztak. Biróval szemben két miniszter ült: a már említett Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter várta őt.
– A hatóság ne csináljon ilyeneket! – mondta Biró mostani beszámolója szerint Tuzson Bence, határozottan kérve, hogy a hatóság ne tartson helyszíni szemléket. Tuzson és Bóka arról is beszélt, hogy az Integritás Hatóság elnökétől azt várják, hogy ő maga igazolja Brüsszel felé az uniós források lehívásához szükséges magyar mérföldkövek teljesülését.
Biró elmondása szerint ő erre berágott, és arról biztosította a minisztert, hogy ők a szabályok szerint fognak eljárni, nem tudja megfélemlíteni őket. "Ami még inkább meglepett, az a vitaképesség teljes hiánya volt. Tuzson minden érvemre ugyanazt ismételte. Egy visszakérdésre nem egy érvrendszer jött, hanem hogy hát csak hogy ne csinálja."
Miután Biró szerint nem volt hajlandó beadni a derekát, néhány héttel később miniszteri rendelet nehezítette meg a hatóság bejutását az állami intézményekbe. Ennek egyetlen tényleges oka volt: az, hogy a korrupcióellenes hatóság valóban elkezdte végezni a munkáját – mondta. Miután a hatóság elemezni kezdte a központi közbeszerzéseket, Biró azt mondja, hogy egész pályás letámadás indult ellene.
Ekkoriban többek között a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal kommunikációs költéseit kezdte vizsgálni az Integritás Hatóság.
Ezután indítottak Biró ellen büntetőeljárást a hatósági autó használata miatt – szerinte egyértelműen politikai motivációból. Állítása szerint a feleségének valószínűleg nemzetbiztonsági részvétellel szándékosan okoztak egy koccanásos balesetet, amiből aztán rendőrségi ügy lett, hogy a felesége vezette az autót.
Aztán egy reggel ötven rendőr jelent meg a hivatalában, és ezzel egy időben több mint egy tucat TEK-es az otthonában. A házkutatáson Biró elmondása szerint a feleségét és a gyermekét is falhoz állították, fegyveres kíséret mellett, miközben a lánya érettségire készült volna. A felesége telefonját nem adták vissza, így ügyvédet sem tudott hívni, és őt is bűnözőként kezelték.
– Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik? – mondta az interjúban Biró Ferenc. Az Integritás Hatóság vezetője szerint szándékosan traumatizálták a családját, hogy ő megtörjön.
Az Integritás Hatóság elnöke néhány konkrét ügyet is említett. Szerinte az állami propagandára is használt Gondosóra programra 1000 milliárd forintos nagyságrendben költhetett a kormány.
A kommunikációs közbeszerzésekben kiszórt pénzeknek nagyjából a felét lophatták el: "1300 milliárd forint az, ami, hogy tudom szépen mondani, hogy ne legyen belőle komoly probléma, mondjuk ilyen korrupciós kockázatnak esett áldozatul" – mondta.
Biró arra is felhívta a figyelmet, hogy Mészáros Lőrinc nagy offshore lokációk környékén szeret vakációzni.
(24)