Az orosz védelmi minisztérium visszautasította az amerikai CNN televíziónak azt az állítását, hogy az Iszlám Állam ellen a Kaszpi-tengeren úszó hadihajóról indított cirkálórakéta nem Szíriában, hanem Iránban csapott be.

Ugyanakkor az amerikai külügyminisztérium közölte, a CNN értesülését nem tudja megerősíteni, jelenti a globális orosz televízió. A CNN jelentésében két, névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőt idézett. „A CNN-nel ellentétben, mi nem terjesztünk névtelen forrásokat idéző információkat, hanem bemutatjuk a rakétakilövőket és - csaknem valós időben - azt, hogy miként értek célba”, mondta Igor Konyasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Forrás: RT

Az iráni védelmi minisztérium visszautasította azokat a médiabeli állításokat, hogy az Iszlám Állam szíriai hadállására kilőtt 28 rakétából 4 Iránba csapódott, jelenti az iráni hírügynökség.

Forrás: Fars




A globális iráni hírtévé /amely már helyi idő szerint csütörtökön 9 óra 8 perckor tudósított Konyasenkov orosz védelmi miniszter közleményéről - lásd fentebb -, amelyben visszautasítja, hogy célt tévesztett orosz rakéták csapódtak be Iránba, amikor a magyarországi hírportálok csaknem mindegyike még ma (pénteken) sem közölte az orosz és iráni cáfolatokat, csupán az amerikai álhírt/ angol nyelvű programja interjút készített a hamis nyugati médiajelentésekről Mark Dankof volt amerikai szenátusi jelölttel, aki bemutatta, az álhír eredete miként kapcsolódik George Soroshoz.

Forrás: PressTV

Mivel Oroszország szíriai beavatkozásával „keresztes háborút” hajt végre, több tucat ismert szaúd-arábiai egyházi-szellemi vezető Oroszország elleni szent háborúra adott ki felhívást, tudósít a német portál. A vallási vezetők elsősorban a szunnita szélsőségesekhez fordultak, hogy azok biztosítsanak a szír rezsim és annak orosz, valamint iráni támogatói ellen az általuk meghirdetett szent háborúhoz „mindenfajta morális, anyagi, politikai és katonai támogatást”. Szaúd-Arábia iszlamista monarchia, ahol a vahabizmus államvallás, és így e vallási vezetők buzdításának csaknem hivatalos jellege van, teszi hozzá a portál.

Forrás: Deutsche Wirtschafts Nachrichten

(Forrás: Lovas István blogja, Nemzetközi Sajtószemle)

Korábban írtuk: Irán területére is juthatott az orosz rakétákból