Emmanuel Macron szerint Franciaországban a szégyenérzet és düh uralkodik amiatt, hogy a középiskolákban hetekig tartó megmozdulásokat követően a megélhetési problémák elleni tiltakozásul előző nap szervezett országos megmozdulást zavargások és fosztogatások kísérték országszerte.
"Mindannyian dühöt és szégyent érzünk ma este" – mondta a köztársasági elnök vasárnap este sugárzott tízperces televíziós beszédében.
Emmanuel Macron elítélte az ultrabaloldali csoportosulások és a hozzájuk csapodó számos bűnőző általi "féktelen erőszakot" a francia városokban.
"Üzleteket fosztottak ki, középületeket, boltokat, városházákat támadtak meg" - emlékeztetett Emmanuel Macron.
"Ezeket a képeket látva mindannyian azt kérdezzük, hogyan tehették franciák ezt Franciaországgal" – fogalmazott az államfő, példaként említve a limoges-i városháza felgyújtását, a lyoni turisztikai hivatalban történt gyújtogatást, a marseille-i városházába történt behatolást és a bordeaux-i prefektusi hivatal elleni támadást.
"Semmi sem igazolja, semmi sem magyarázza, semmi sem menti fel" ezeket a cselekményeket – mondta az elnök.
Ugyanakkor "soha nem szabad összekevernünk a jogos követeléseket támasztó tüntetőket azokkal, akik romboltak, rongáltak és fosztogattak" – tette hozzá.
Az államfő átláthatóságot ígért a szombaton alkalmazott rendfenntartói stratégiával kapcsolatban, arra kérve a kormányt, és elsősorban Laurent Nunez belügyminisztert, hogy "vonják le a tanulságokat", kijelentve, hogy "egyértelmű válaszokat" vár.
(MTI)
Korábban írtuk: Elszabadult a pokol Franciaországban, gyújtogatnak és fosztogatnak egyes "tüntetők"