„Orbán Viktor ma a fizetős DPK-táborban fegyveres lázadásról, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról beszélt nevetgélve. Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon Orbán Viktor vasárnapi mondataira, amiket a hétvégi lakiteleki seregszemlén mondott el.

Orbán Viktor október 15-én (fotó: Fb)
Orbán arra a mondatára felelt konkrétan, ami a "nemzeti" ellenállásról és a Fidesz készültségi állapotáról szólt:
mi már abban vagyunk: itt kioszthatnánk a megfelelő eszközöket, kinek mi jut, tompább, élesebb, nem ez a kérdés.
Magyar szerint ez kimeríti a Büntető Törvénykönyv 254. paragrafusát az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról. Ennek első bekezdése így fogalmaz: „Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.”
Idézi a második bekezdést is, ami szerint „aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Érdemes hozzátenni, hogy a harmadik bekezdés szerint „nem büntethető az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása miatt, akinek önkéntes elállása következtében a bűncselekmény folytatása elmarad, vagy aki annak folytatását önként megakadályozza”.
(Telex nyomán)
Kapcsolódó: Orbán úgy érzi, tartozik még neki négy évvel a Jóisten - de nincs válasza a fiatalokat érintő kérdésre