Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök bejelentette, hogy a mandátuma 2030-ban lejár, és ismertetett egy tervet, amelynek értelmében lehetséges utódját az ország legnagyobb katonai akadémiája készítené fel, a folyamatot harminc hónappal korábban elkezdve.

A javaslat szerint az Egyiptomi Katonai Akadémiának központi szerep jut a jövő vezetőinek felkészítésében, kibővítve a védelmen túl a fegyveres erők befolyását. Az egykori tábornok Szíszi elnöksége alatt a hadsereg kiterjesztette a jelenlétét a gazdaságban és a polgári ügyekben.

Az akadémia tisztavató ünnepségén elmondott beszédében Szíszi közölte: egy bizottság dolgozza ki a jelöltek kiválasztásának kritériumait és a felkészítési programra vonatkozó jogszabályokat. A bizottság élén a parlamenti elnök áll, tagjai értelmiségiek, politikusok, a felsőoktatási és egészségügyi miniszter lesznek.

Az elnök ismételten hangsúlyozta, hogy az alkotmányt nem módosítják. Mint mondta, a program révén az egyiptomiak "a képzettek" közül választhatnak, de arra nem tért ki, hogy őket hogyan választják ki. Mint mondta, neves egyiptomi és külföldi egyetemek PhD doktoraira számítanak, akik 30 hónapon át tanulnak majd államelméletet és költségvetéstant.

A 71 éves Szíszi jelenleg hatéves mandátumát tölti, miután 2023-ban újraválasztották. A 2019-es népszavazáson jóváhagyott alkotmánymódosítások négyről hat évre emelték az elnöki megbízatás időtartamát, és három mandátumot engedélyeztek, így maradhat hatalomban 2030-ig.

Szíszi 2014-ben lett Egyiptom elnöke, egy évvel azt követően, hogy tömegtüntetéseket követően megbuktatta Mohamed Murszit, a Muzulmán Testvériség politikusát, Egyiptom első demokratikusan megválasztott elnökét.

(MTI)