Ahogy egyre közeledik a parlamenti választások időpontja, a maceszon hizlalt média egyre sűrűbben veti fel a költői kérdést: „Ki teremtette a Jobbikot”? Az előre gyártott válasz is közismert: Az MSZP szerint a Fidesz, a Fidesz szerint az MSZP. (Csurka szegény magára maradt azon lázálmával, hogy a Moszad a tettes. Valószínűleg még Bacsó Péter filmbéli tanújától tanulta: „Az gyanús, aki nem gyanús!” Amúgy Csurka motivációja a válási pszichológiából is ismeretes: Köztudomású, hogy szakítás után a legrajongóbb szeretőkből lesznek a legádázabb rágalmazók!)
A történelem strukturális szemlélete könnyebben lenne elsajátítható, ha vizsgálójában tudatosulnának azok az általános pszichológiai alapmodellek, melyek meghatározzák a társadalmi folyamatokat is. Ebben az értelemben a történelem segédtudománya a szociológián túl nem csak a pszichológia, de a filozófia, sőt, a teológia is!
Ahhoz, hogy a teológiában az üdvtörténeti (üdvtörténelmi) folyamatokat megértsük, az ontológiából kell kiindulnunk, mely a teremtés szereplőinek eredetét vizsgálja. A keresztény „Szentháromság-tan” a Szeretet Istenéről – annak lényege hittitok lévén – nem sokat tud mondani, de amit mond, annál lényegesebb és fontosabb, mert ez egyben világos magyarázatot ad a történelem, és az ember mibenlétére is: Az egyetlen Istenben, egymást kölcsönösen szerető 3 isteni személy (Atya, Fiú, Szentlélek) viszonya az egyetemes lét időn és téren túli, örök forrása. E 3 személy lényegéhez tartozik, hogy két személy kölcsönös szeretetkapcsolata nem korlátozza bármelyiküknek a harmadik iránti szeretetét, hanem éppenséggel növeli azt.
Nem véletlen, hogy az Egyház a házassági szeretetkapcsolatot, a családot és a gyermeket a Szentháromság belső szeretet-modellje ős-mintájának tekinti: Minél inkább szereti egy férj a feleségét, ez közös gyermekük iránti szeretetüket nem csökkentheti, csakis növelheti! Ez persze az ideális állapot, mely a Paradicsomban volt, és a Mennyországban lesz.
Jelenünket emberi természetünk hasadtsága határozza meg, mely ősszüleink ősbűnéből fakadt, de genetikai teherként a mai napig meghatározza emberi viszonyainkat. Erre viszont csak a „Sátán ontológiája” adhat kielégítő magyarázatot. Az igazság Istenével szemben, az ellene lázadó főangyal a „hazugság fejedelmévé” vált; s mivel maga teremteni képtelen, hamisítani próbált. A Szentháromság mintájára létrehozta a maga negatív háromságát (Lucifer, Antikrisztus, Gonosz szellem). Ebben a társulatban épp a fordítottja történik, mint Istenben: A személyek közti viszonyt nem az egymást boldoggá tevő szeretés, hanem a fenyegető hatalmaskodás, a zsaroló parancsolgatás dühítő, belső kényszere határozza meg. (Egy, talán kissé sántító példával kíséreljük ezt megvilágítani: Ha pl. Lucifer követel valamit mérgesen az Antikrisztustól, és az nem hajlandó még mérgesebben megkövetelni ugyanezt a Gonosz szellemtől, akkor emiatt Lucifer még dühösebb lesz Fiára, a harmadik személy iránti gyűlölete korlátozását - személye ellen irányuló árulásnak tekinti.)
Az emberek természetében a két struktúra, az isteni és a démoni küzd egymással, hol az egyik, hol a másik kerekedvén felül. Ennek hatásai megmutatkoznak nem csupán a személyek közti viszonyban, de a nagyobb közösségek, nemzetek egymás iránti viselkedésében is. Vegyük ismét a 3 személyes alapmodellt (A+B+C). Ha A valamilyen viszonyba került B-vel, ez számára négy következménnyel járhat akkor, ha B valamilyen viszonyban áll C-vel is:
A barátom barátja is a barátom.
A barátom ellensége az ellenségem.
Az ellenségem barátja az ellenségem.
Az ellenségem ellensége a barátom.
Az uralmi-hatalmi viszonyban (vagy szövetségi rendszerben) e modell elemeit a felek törekednek kierőszakolni, illetve kizsarolni egymásból. „Nem leszek többé a barátod, ha az ellenségemet barátnak tekinted!” „Barátod leszek, ha a barátomat te is a barátodnak tekinted!” stb. Választási kényszer elé próbáljuk állítani egymást. Szükséges rossz kompromisszumokat kötünk elveink ellenére, mondván, a jó cél szentesítheti a rossz eszközt. Mindenki igyekszik, az „oszd meg és uralkodj” elvét gyakorolni. A „kinek használ” kérdését feltesszük akkor is, mikor nincs okunk rá. Provokációnak tekintünk őszinte politikai megnyilvánulásokat. Bárki lehet szemünkben trójai faló, az ellenfél kémje, ha érdekeink úgy kívánják. Ebből a téveszme-csoportból ered az a hipotézis is, hogy főellenségem hozza létre többi mellék-ellenségeimet is.
Nem csoda hát, ha a maradék konc után kapkodó Gyurcsótányék, vagy a telhetetlen hatalomhalmozás után nyújtózkodó Likud Viktorék kölcsönösen egymást vádolják a Jobbik „teremtésével”. Ám, mint említettük, a sátán képtelen alkotni, csupán hazudni, s torzítani tud. Közhely, hogy a történelem ismétli önmagát. Emlékezzünk: a múlt század elején is három nagy, meghatározó politikai erőcsoport határozta meg a világtörténelem alakulását. A kapitalizmus, a kommunizmus és a nemzeti szocializmus. A kommunizmus azt állította, hogy a nemzeti szocializmus a kapitalizmus terméke. A kapitalizmus azt állította, hogy a kommunizmus oldalági vadhajtásaként jött létre a nemzetiszocializmus, melyet hasonló (diktatórikus) eszköztára bizonyít.
A nemzetiszocialista mozgalmak azonban nem állították, hogy a kapitalizmus hozta létre a kommunizmust, vagy fordítva. Ők tisztán látták, hogy mind a polgári-keresztény, mind a szocialista gondolat kezdetben progresszíven indult, de egy negyedik, nem politikai, hanem vallásos jellegű, judaista világhatalmi őrület szándékosan torzította el ezeket a maga javára. A megoldást tehát nem az ellenük irányuló küzdelemben, hanem ideológiai megtisztításukban látta. Ha ez sikerült volna: a sokezer éves ördögimádó, szemita, vallási téveszmétől megszabadítani a világot, a történelmi folyamatok talán több reménységre adhatnának okot. De Mammon sajnos erősebbnek bizonyult, és a profitot elsősorban a tömegek agymosásába fektették: így lehet ma Káinként megbélyegezni minden hősies keresztény-nemzeti mozgalmat, s ezzel hitelteleníteni a mesterségesen elbutított választópolgárok szemében.
A Jobbikot a nemzet szenvedésének és haláltusájának égető szüksége hozta létre, akár kagylóban az igazgyöngyöt! Nyolcvan kábító esztendő után újra ébredünk: Talán ez az utolsó esély! Meg kell győznünk a világot, de elsősorban közvetlen környezetünket, a magyar embereket arról, hogy ha a keresztény-nemzeti célok érdekében összefogunk, s kitartunk, akkor van reménysége fiainknak is a Kárpát medencében, és valóban ránk köszönthet még a szebb jövő!
Tarnóczy Szabolcs
(Kuruc.info)