Keresztfront-politika. Talán még emlékeznek rá némelyek, hogy néhány héttel ezelőtt írtam egy cikket a németországi Szász-Anhalt tartományban lezajlott tartományi választások margójára, elemezve a győztes AfD kormányra kerülésének esélyeit.

Ugyanis, mint ismert, hiába győztek meggyőző fölénnyel, az abszolút többséget nem sikerült megszerezniük, s a régi rendszerpártok gyorsan felhúzták újra a „tűzfalat” köréjük. Ám nem sorolandó ebbe a kategóriába a radikálisan baloldali BSW, és ezért továbbra is lóg a levegőben, vajon a Sahra Wagenknecht-féle formáció végül támogatja-e a német nemzeti párt miniszterelnök-jelöltjét, Ulrich Siegmundot. Akár igen, akár nem, más ügyekben már azért kibontakozni látszott a keresztfront-politika köztük.

De tekintsünk el a konkrét pártoktól és még Németországtól is, és evezzünk hazai vizekre. A közelmúltban egy rendkívül érdekes közvélemény-kutatás látott napvilágot. És nem is az benne a legérdekesebb, hogy hogyan állnak a pártok támogatottságai. A 21 Kutatóközpont által végzett felmérésben azt is vizsgálták, hogy a különböző pártok szavazói a felkínált ideológiai címkék közül melyiket tartják magukra nézve a legközelebbinek.



Illusztráció: Getty Images

Legitim vita lehet, hogy a felkínált ideológiai kategóriák a lehető legpontosabbak-e (szerintem nem, hiszen némelyik még csak nem is az), de most ebből kell kiindulnunk. Választhattak tehát a megkérdezettek az alábbiak közül:

Azt nem vizsgálták, pedig az lett volna igazán beszédes, hogy kinek-kinek mi a másodlagos „ideológiai címkéje” a felsoroltakon belül. Mindenesetre a szemem megakadt egy adaton, miszerint a Mi Hazánk Mozgalom szavazóinak 8%-a szocialistának vallotta magát.

Mondom, ahogy előbb írtam, itt is érvényes, ne ragadjunk le a konkrét pártneveknél, bár nyilván nem véletlen, de magára a jelenségre figyeljünk.

De mit mond el ez?

Főként, ha a Mi Hazánk szavazóinak dimenziójában nézzük, azt semmiképpen sem, hogy ezek az emberek kommunisták volnának. Hiszen a párt antikommunista. De nem csak ezért gondolom, hogy óriási hiba lenne, ha egyszerűen ilyen skatulyába tennénk az egészet. Történelmi anakronizmust jelentene. Egyszerűen azt kell látni, hogy sok esetben (persze nem létszemléleti síkon) nem írja le a politikai életet a hagyományos jobb- és baloldali felosztás, de ez abból következik, hogy már a 20. századi keretezés sem elegendő, ha a realitásokra vagyunk kíváncsiak.

Világos, hogy ezek az emberek elsőrendű kérdésnek tekintik a bérek helyzetét, a munkahelyi körülményeket, akár a szakszervezeti témát, s talán még azt is megkockáztatom, hogy szociálisan érzékenyebbek, szenzoraik nyitottabbak egy szociális állam irányába, a társadalmi igazságosság mentén. De mindezek miért lennének ellentétben például azzal – ha maradunk a megadott kategóriákon belül –, hogy valaki a „rend és stabilitás” oldalán áll, vagy éppen „erős nemzeti érzelmű”?

A fő törésvonalat én nem itt látom, hanem ezek és az úgynevezett „liberális, szabadgondolkodó” között. Nem véletlen egyébként, hogy a Mi Hazánk szavazóinál ez a réteg nulla, azaz nulla százalék volt. Ma a fő veszélyt ideológiai értelemben civilizációnkra pont azok az eszmeáramlatok jelentik, amelyek ebből, ha úgy tetszik, progresszív irányból nőnek ki, és akarnak leuralni mindent.

S amikor arról beszélek és írok (itt és itt), hogy a harmadik utasság nem pusztán egy aktuálpolitikai pozíció, hanem világnézet is kell legyen, akkor többek között ezekre az aspektusokra gondolok.

Ez a fajta, 21. századi körülményekhez igazított harmadikutas világnézet fel kell hogy tudja borítani a korábban axiómának tekintett status quót, és képes lehet egy merőben újszerű politikai koordináta-rendszert rajzolni. Mindenesetre én emellett török lándzsát.

Lantos János – Kuruc.info