Mint arról a legtöbben bizonyára értesültek, vasárnap a németországi Szász-Anhalt tartományban az AfD elképesztően fölényes győzelmet aratott. Ráadásul tette ezt rekordmagas, 80 százalékos részvétel mellett, így kétség sem férhet a választói akarathoz. A német ellenzéki párt 43,8 százalékot kapott, míg tőle jócskán lemaradva a CDU – az országosan jelenleg kormánypárt – 17,2 százalékos eredményt ért el. Felmerül a kérdés: ha ilyen egyértelmű a választói akarat, miért nem biztos, hogy az AfD kormányt alakíthat?

A "Lügenpresse" zászlóshajója, a Der Spiegel Németország "legveszélyesebb embernének" nevezte Ulrich Siegmundot, az AfD miniszterelnök-jelöltjét - most akár valóban azzá válhat (fotó: Bild)

A 83 fős Landtagban 39 mandátumuk van, az abszolút többséghez pedig 42 kell. Ezért, bár az AfD a legerősebb párt, a miniszterelnök megválasztásához más képviselők támogatására is szüksége van. A CDU azonban elutasítja az együttműködést, így egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy az AfD ragadja magához a kormányrudat.

Nem ez az első eset. Korábban a Björn Höcke nevével fémjelzett türingiai AfD is nyert tartományi választást, akkor azonban a rendszer pártjai összefogtak, és ők alakítottak kormányt, pedig a választói akarat ott is azt mutatta, hogy a legerősebb politikai erő az AfD.

Ez az úgynevezett „tűzfal”, amelyet az AfD-vel szemben évek óta alkalmaznak. Szemlátomást azonban ez eddig inkább a párt erősödését hozta el, egyre jobb eredményeket ér el, és ha így megy tovább, egyszer csak meg fog dőlni a vele szemben felállított politikai karantén.

Például ha a patthelyzet odáig jutna, hogy most Szász-Anhaltban a többi párt nem tud megegyezni – amire az előzetes információk szerint van esély –, akkor akár új választás is lehet. Ez azonban megint csak nem a rendszerpártok érdeke, ugyanis erre nagyon könnyen érkezhet olyan választói döntés, hogy akkor még tovább erősödik az AfD, és végül egymaga megszerzi az abszolút többséget.

De lehet, hogy nem kell eddig várni. Van ugyanis egy „sötét ló” a történetben, ez pedig a BSW nevű formáció, amely 5,3 százalékkal éppen csak, de bejutott. A teljes neve Bündnis Sahra Wagenknecht Vernunft und Gerechtigkeit.

A BSW története közvetlenül Sahra Wagenknecht és a Die Linke szakításához kapcsolódik. Wagenknecht hosszú időn keresztül a német radikális baloldal egyik legismertebb politikusa volt, a Die Linke Bundestag-frakciójának vezetője is volt, de az évek során egyre komolyabb konfliktusba került saját pártjának vezetésével.

A vita egyik lényege az volt, hogy Wagenknecht szerint a baloldal túlságosan eltolódott a woke és progresszív irányba, túlzottan a kulturális és identitáspolitikai kérdésekre összpontosít, miközben elvesztette a kapcsolatot a munkásosztály és az alacsonyabb jövedelmű rétegek egy részével. Ismerős ez Magyarországról is, ugye?

Ez odáig fajult, hogy 2023 októberében Wagenknecht és kilenc másik Bundestag-képviselő kilépett a Die Linkéből. Ezzel gyakorlatilag megkezdődött egy új politikai formáció felépítése. Először 2023-ban létrehozták a Bündnis Sahra Wagenknecht nevű egyesületet, majd 2024. január 8-án hivatalosan is megalapították a pártot.

A kezdeti vezetést Wagenknecht és Amira Mohamed Ali, a Die Linke korábbi Bundestag-frakcióvezetője alkotta. A párt már a megalakulásakor hangsúlyozta, hogy nem egyszerűen egy újabb baloldali párt akar lenni, hanem a német politikának egy addig kevésbé lefedett választói csoportját akarja megszólítani.

Elképzelései meglehetősen vegyesek egyébként. Gazdaságilag baloldali, a tömeges migrációt ellenzi, külpolitikában pedig erősen békepárti, és Oroszországgal szemben kevésbé konfrontatív. A párt szerint Németországnak nem a háború eszkalációját, hanem a diplomáciai rendezést kellene támogatnia, emellett ellenzi az Oroszországgal szembeni szankciók jelentős részét, és korábban kifejezetten támogatta az orosz olaj- és gázszállítások újbóli lehetővé tételét a német energiaárak és az ipar versenyképessége érdekében. A BSW ugyan nem klasszikus EU-ellenes pártként határozza meg magát, de jóval erősebb nemzeti szuverenitást akar. Az elképzelésük egyfajta „szuverén demokráciák Európája”, ahol az EU kevesebb hatáskört gyakorol, és több döntés marad a nemzeti parlamenteknél. Az uniós integráció további mélyítését és az EU bővítését is ellenzik.

Erősebb szociális államot akarnak, magasabb béreket és nyugdíjakat támogatnak, korlátoznák a nagyvállalatok piaci túlhatalmát, bizonyos területeken, például az egészségügyben és a lakhatásban, pedig ellenzik a privatizációt. Úgy általában véve is erősebb állami szerepvállalást szeretnének.

De nézzük ugyanígy címszavakban, hogy társadalmi kérdésekben mit szeretnének. Ellenzik a progresszív identitáspolitika egyes formáit, elutasítják a kötelező „genderérzékeny” nyelvhasználatot, hangsúlyozzák a nemzeti állam szerepét, korlátoznák az ellenőrizetlen bevándorlást, valamint szigorúbb integrációs és kitoloncolási politikát támogatnak.

A fentiek egy jobboldali nézetű embert bizonyos értelemben „zavarba hozhatnak”, ugyanis nagyon könnyű rámondani, hogy „igen, ezeket mi is így látjuk”. Vagy akár azt, „ezeket tőlünk emelték át”. Bármelyik is, a helyzet ettől még az, ami.

Természetesen akadnak azért különbségek is. A kérdés az, hogy ezek a különbségek – jelen esetben Szász-Anhaltban – áthidalhatók-e.
Mert ez most az igazi kérdés. Ugyanis a BSW a választások előtt nyitottnak mutatkozott arra, hogy akár támogassa is az AfD miniszterelnök-jelöltjét, Ulrich Siegmundot.

Létezik egy politikai fogalom, amelyet németül úgy hívnak, Querfront, magyarul keresztfront-politika. A jelenség természetesen nem kizárólag a német politika sajátja, de mint politikai fogalom Németországban született meg még az 1920-as, 1930-as években. Természetesen – és ezt hangsúlyozni kell – az akkori helyzetet nem lehet, és nem is szabad a mostanihoz hasonlítani. Azonban mégiscsak pikáns helyzettel állunk szemben.

A keresztfront-politika lényege ugyanis az, hogy „átlóg” a hagyományos jobb- és baloldali törésvonalon. Az is igaz, hogy Magyarországon az utóbbi években egyre gyakrabban beszélünk arról: a politika világában a hangsúlyosabb törésvonal a nemzeti és a globalista között húzódik. (Természetesen – és ezt én magam mindig hozzáteszem – létszemléleti síkon a jobb- és baloldali felosztásnak nemcsak létjogosultsága van, hanem másként nem is osztható fel a politika. A közpolitika világában azonban ezek a törésvonalak meglehetősen összekuszálódtak.)

Ha pedig a 21. század új törésvonalai mentén megtörténik az első, keresztfrontpolitika mentén létrejövő koalíció – ha így nevezik, ha nem –, az Németországban a status quót fenntartani igyekvő rendszerpártok nagy kudarca is lesz, és paradigmaváltást hozhat el.

Ledőlnek a dominók, a változás pedig elkerülhetetlenné válik Németországban. Akkor pedig Európában is. Ez magyar érdek is.

Lantos János – Kuruc.info