Elérkeztünk az idei nyár utolsó napjához, s bár nem ez uralta a közbeszédet, mégis az abszurd filmszínház mögött nagyon is fontos és szomorú események zajlottak. Ugyanis rég volt már Magyarországon ennyire koncentráltan ennyi gyárbezárás vagy sztrájk. Természetesen nem állítható, hogy ezek a negatív tendenciák, amelyek ezekhez vezettek, április 12-e óta indultak volna el, ellenkezőleg. Természetesen hosszú volt az út, és a Fidesz elmúlt 16 évének politikáját „dicsérik”, ám ettől függetlenül kétségtelen tény, a munkaüggyel látványosan semmit nem tud, nem akar kezdeni a Tisza. A teljes szétesettség állapota tapasztalható, és ez bizony már hatással volt a folyamatokra. De nézzük, mi történt a nyáron!

Fotó: VG

Az elmúlt hónapokban egymást követték a gyárbezárásokról, leépítésekről és munkabeszüntetésekről szóló hírek, miközben több száz, sőt egyes esetekben több ezer munkavállaló került bizonytalan helyzetbe.

Dunaújvárosban a Dunaferr helyzete vált ismét drámaivá, ugyanis júniusban újra teljesen leállt a Dunai Vasmű, miközben a korábban visszahívott dolgozók munkaviszonya is megszűnt. A Vasas Szakszervezeti Szövetség tájékoztatása szerint az elküldött munkavállalók közül kevesebb mint a felének, mintegy 1100 embernek sikerült addig új állást találnia. Júliusban pedig újabb tömeges leépítést jelentettek be. Az ISD Power, a Dunai Vasmű energiaellátását biztosító társaság felszámolója 150 ember elbocsátását jelentette be a 310 fős állományból.

De júliusban érkezett a hír a diósgyőri Nestlé-gyárról is. A vállalat bejelentette, hogy az év végén befejezi a termelést miskolci, diósgyőri üzemében, amely mintegy hat évtizede működik. A döntés mintegy 250 munkavállalót érint. A Nestlé indoklása szerint a szezonális édességek iránti kereslet jelentős visszaesése áll a háttérben. A gyárban évente mintegy 4 ezer tonna édesség készült, amelyek jelentős részét külföldön értékesítették. A vállalat viszont azt közölte, hogy olyan befektetőt keres, amely folytatná a termelést, így a remény szerint valamennyi munkahely megmaradhat. De ez egyelőre minimum kétséges.

Menjünk tovább! Augusztusban újabb történelmi magyar üzem került a hírekbe, ugyanis felszámolás alá került az EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft., vagyis végleg megszűnik a legendás bonyhádi zománcgyár. Az 1909-ben alapított üzem az ország utolsó hagyományos zománcedénygyára volt, és mintegy 150 munkavállaló megélhetése került veszélybe. A felszámolás során az elmaradt bérek, a felmondási időre járó juttatások és a végkielégítések rendezése is feladat lesz, s itt már hallani is, hogy számos dolgozónak „nem tudnak” fizetni...

De szintén a nyár utolsó hónapjának történése a tószegi kerékpárgyár bezárása. Augusztus elején vált ismertté, hogy jogutód nélkül, felszámolási eljárás keretében megszűnik az Accell Hunland Kft. tószegi üzeme. A gyár 483 embert foglalkoztatott, és a település egyik, illetve a polgármester szerint a legnagyobb foglalkoztatója volt. A bezárás mögött az Accell-csoport pénzügyi nehézségei és az európai kerékpárpiac tartós visszaesése álltak. Továbbá egy ilyen üzem eltűnése nemcsak több száz ember munkahelyének elvesztését jelenti, hanem egy egész térség gazdasági helyzetére is hatással lehet. Információim szerint itt is sokaknak lóg a levegőben a jogos bérkifizetése, ugyanis zárolták a cég számláját, és nem sok biztatót mondanak a dolgozóknak.

De, mint írtam, nem csupán a gyárbezárásokról szólt az idei nyár, voltak sztrájkok is szép számmal.

Júniusban a Hanon Systems pécsi és székesfehérvári üzemében robbant ki komoly bérvita. A dolgozók előbb kétórás figyelmeztető sztrájkokat tartottak, majd június 24-én már hosszabb, 12 órás munkabeszüntetés következett. A munkavállalók szerint béreik reálértéke folyamatosan csökkent, miközben nőtt a leterheltség, a túlórák és az elvárások. Július végén még mindig nem született megállapodás, a szakszervezet pedig határozatlan idejű sztrájkot is kilátásba helyezett.

Júliusban az IKEA dolgozói is sztrájkba léptek, a magyarországi három áruház munkavállalói egységes, 6 százalékos alapbéremelést követeltek, emellett évente megtartandó bértárgyalást, a juttatási rendszer átalakítását, a bértranszparencia bevezetésében való munkavállalói részvételt és a kollektív szerződésről szóló tárgyalások megkezdését is kérték.

Július 9-én kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak mindhárom áruházban, majd a következő napokban újabb munkabeszüntetések következtek. Július 11-én több mint 200 dolgozó sztrájkolt, Budaörsön pedig időlegesen az árukiadó és a vevőszolgálat is leállt. A vita végül úgy zárult, hogy az IKEA nem adta meg az egységes 6 százalékos emelést, viszont a többi követelésben előrelépés történt, és a dolgozók egyszeri 100 ezer forintos kifizetést fogadtak el. Nem mondanám, hogy teljesen nyugvópontra jutott a történet.

De szintén még júliusban a Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. dolgozói is munkabeszüntetést tartottak. A sztrájk hátterében itt is a béremelés állt, mert a munkavállalói oldal 6–7 százalékos emelést tartott indokoltnak, miközben a tárgyalások nem vezettek eredményre. Júniusban már demonstrációt is tartottak, július 15-én pedig sztrájkba léptek.

És sztrájkig ugyan – még – nem jutott, de Szegeden is érlelődik a helyzet. A ContiTech Rubber Industrial Kft. szegedi üzemében a bértárgyalások nem vezettek eredményre. A Szegedi Gumigyár Szakszervezeti Alapszervezete (SzGSzA) szerint a munkáltató tavasszal egyoldalúan lezárta a bértárgyalásokat, majd 6,5 százalékos béremelést hajtott végre. A szakszervezet ezt nem tartotta elegendőnek, és a bértárgyalások újranyitását kezdeményezte.

A konfliktust tovább élezte, hogy a vállalat 100 ezer forintos egyszeri SZÉP-kártya-juttatást ajánlott fel, azonban a szakszervezet állítása szerint ezt ahhoz kötötte, hogy a dolgozók segítsenek elérni a szakszervezetnél a munkáltató által bevezetett bérfejlesztés szerződésbe foglalását. A szakszervezet ezt szintén elfogadhatatlannak tartotta, és úgy ítélte meg, hogy a vállalat eredményei alapján ennél jelentősebb béremelés is indokolt lenne.

Így jutottunk el odáig, hogy július 28-án hivatalosan is megalakult a sztrájkbizottság a szegedi üzemben. A dolgozói oldal azt követelte, hogy a 100 ezer forintos egyszeri juttatást feltétel nélkül fizessék ki, vagy kezdődjenek valódi, érdemi bértárgyalások a szakszervezettel.
Így állunk tehát.

S nem igazán tapasztalni, hogy a Tisza-kormány komolyan foglalkozna ezekkel az ügyekkel, láthatóan megelégedtek azzal, hogy a munkaügy mellé egy helyettes államtitkárt rendeltek dr. Nádasné dr. Rab Henriett személyében. Ez iszonyatosan kevés. A Fidesz alatt sem vették túl komolyan a területet, ott sem jutott magasabb szintre a magyar dolgozók ügye, mint egy államtitkári poszt. Azon pedig nem csodálkozhatunk, hogy mind a Fidesz, mind a belőle kinőtt Tisza, amelyek liberálkapitalista gazdaságpolitikát folytatnak, nem tartják szükségesnek az önálló munkaügyi minisztériumot. Pedig ez létkérdésük volna a magyar dolgozóknak.

Lantos János – Kuruc.info