Az építőipar helyzetéről és a magyar külpolitikáról is volt szó az Országgyűlés keddi ülésén napirend előtt.

Mi Hazánk: leállítják a Hauszmann-programot?

Toroczkai László (Mi Hazánk) azt firtatta, hogy a kormány csak átvilágítja vagy teljesen leállítja-e a Nemzeti Hauszmann Programot. Úgy vélte, megfontolandó, hogy tárgyalják újra a kivitelezőkkel a projekteket, a tényleges munkát végző magyar alvállalkozókat ugyanis nem szabad büntetni.

Közölte: a választás óta a kormány sorra jelenti be, hogy milyen beruházásokat állít le, ami elfogadható, ha valóban korrupciót vagy túlárazásokat gyanít, de kérdés, mi lesz így azokkal, akik a tényleges munkát végzik. Egyre nagyobb bajba kerül az építőipar - tette hozzá.

Toroczkai László emellett azt is kérdezte, milyen stratégiája van a kormánynak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, és mi lesz a beígért béremelésekkel.

Magyar Péter miniszterelnök úgy válaszolt, hogy a Hauszmann-programban elképesztő túlárazásokat tapasztaltak, továbbá azt, hogy több esetben rengeteg pénzt költöttek olyan épületekre, amelyekhez aztán semmilyen funkciót nem rendeltek. Az alvállalkozókra nyilvánvalóan gondolni kell, és akikkel eddig beszéltek, örülnek az elmúlt hónapok fejleményeinek - közölte.

Felidézte, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kormányzati cselekvési tervet a parlament hétfői ülésén már ismertették. Ez egy fontos, és a következő éveket alapvetően meghatározó kérdés, és ha jól csinálják, Magyarország előnyt kovácsolhat a változásokból - jelentette ki.

Arról is beszélt, hogy az előző kormány több ágazatot éveken át magára hagyott, azonban a Tisza-kormány a költségvetés "kivéreztetett" állapota ellenére jelentős béremelést biztosít ezekben a szektorokban.

KDNP: mi lesz Magyarország energiaszuverenitásával?

Juhász Hajnalka (KDNP) arról beszélt, hogy miután Magyarország két héten belül összeveszett Oroszországgal és Ukrajnával is, kérdéses, mi lesz az ország energiaszuverenitásával. Ha nehéz helyzet alakul ki az energiaellátásban, ki veszi fel ezek után a telefont Magyarországnak? - tette fel a kérdést.

A képviselő szerint a jelenlegi politikai fejlemények nem az Európai Néppártnak kedveznek, a Tisza mégis hozzá húz. Az Európai Néppárt folytatná a háborút Oroszország ellen, támogatja Ukrajna gyorsított felvételét az EU-ba, és pártolja a migrációt - sorolta.

Magyar Péter közölte: a képviselő nem említette, hogy miután a Fidesz kilépett az Európai Néppártból, a KDNP egy képviselője még éveken át a pártban ült. Az Európai Néppárt egy pártcsalád több tucat párttal, széttartó álláspontokkal - tette hozzá.

Kijelentette: a kormány következetesen elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, csak az érdemalapú csatlakozási folyamatot támogatja.

A kormányfő elmondta: jelenleg "egy szuverén ország külpolitikája folyik", már nem járnak orosz hackerek ki-be a Külügyminisztériumba, már "nem haverok, tesókák kapnak diplomataútlevelet", másképpen működik már a Külügyminisztérium.

Hozzátette: bár ez ellenzék Tseber Rolandot "következetesen ukrán kémnek" nevezi, "szinte minden volt fideszes külügyi vezetővel van fényképe".

Fidesz: fenntartja a kormány a rezsicsökkentést?

Hortay Olivér (Fidesz) a lakossági gázárakról érdeklődött, mert szerinte "érdekli és aggasztja" az embereket az, hogy lesz-e változás a rezsi- és a gáztarifákban.

Rámutatott, 2,5 millió háztartás használ gázt, ami hatmillió embert érint, és egy átlagos magyar háztartás büdzséjében a fűtési költségek meghatározó összeget képviselnek. Azt kérdezte, vállalja-e a kormány, hogy jövőre változatlan formában fenntartja a rezsicsökkentést.

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter azt tette szóvá, hogy a fideszes politikus a Századvég elemzőjeként nem kifogásolta, hogy Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter megawattóránként 300 euróért, az átlagár hatszorosáért vásárolt gázt. Megjegyezte, ez kétmilliárd euró költséget jelentett a magyar állampolgároknak. A miniszter értékelése szerint "ez egy másik lélegeztetőgép-botrány". Hiányolta a képviselő megszólalást az ügyben is, amikor szerinte az MVM többet költött focicsapatokra, mint a paksi erőműre. A 222. helyről beküldték önt ide a parlamentbe, hogy csúsztasson - hangoztatta.

A miniszter kijelentette, az ország kőolaj- és földgázellátása teljes mértékben biztosított. Kijelentette, a Tisza-kormány nem megawattóránként 300 forintért fog gázt vásárolni, hanem a piaci árnál kedvezőbben. Mindent meg fognak tenni, hogy a rezsicsökkentést fenntartsák - hangsúlyozta.

Tisza: a Fertő tó sorsa nem lehet néhány ember üzleti érdeke

Hallerné Nagy Anikó (Tisza) kijelentette, a Fertő tó sorsa nem lehet néhány ember üzleti érdeke. Közölte, azon dolgoznak, hogy a tó újra mindenkié legyen.

Emlékeztetett arra, hogy luxusszállodát, apartmanházakat vizionáltak egy természetvédelmi területen. 2022-ben a kormány gazdasági megszorításokra hivatkozva leállította a beruházást. Közölte, pénteken Sopronban a Közlekedési és Beruházási Minisztériummal közösen mutatják be azokat az elképzeléseket, amelyekkel véglegesen rendezni kívánják a Fertő tó sorsát.

Tárkányi Zsolt, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a tó esete is megmutatja, hogyan működött "az orbáni maffiaállam". Kiemelő rendelettel mindenféle szabály alól mentesült egy kiválasztott beruházói kör, lezártak egy strandot és egy természetvédelmi területet, azt munkagépekkel széttúrták, lebetonozták, majd az egészet bedöntötték, és azóta is úgy áll - mondta.

Rögzítette, a Tisza-kormány nem ezt a korábbi, közpénznyelő, megalomán gigaberuházási koncepciót folytatja, hanem egy visszafogott fejlesztési koncepcióban gondolkodik a helyieket, a civileket, az önkormányzatokat bevonva. Ismertetése szerint elsőként a strand megvalósítását kezdik: a korábbi területen egy korszerű, természetközeli ökostrand jön létre. A feltételes közbeszerzési eljárás előkészítése folyamatban van - jelezte, megerősítve, hogy pénteken lakossági fórumon várják az érdeklődőket.

(MTI)