Befejezte egy jelentős ukrán védelmi csomópont bekerítését a donyecki Dobropillja városban az orosz hadsereg, Harkov megyében pedig szorosabbra vonta az ostromgyűrűt a régióban körülzárt ukrán erők körül - közölte kedden a moszkvai védelmi tárca.

A minisztérium szerint az ukrán nemzeti gárda két dandárja, valamint a Szkelja (Szikla) elnevezésű rohamzászlóalj Dobropilljánál körülzárt katonái az elmúlt 24 órában mintegy ötven embert veszítettek, és minden kitörési kísérletük kudarcot vallott.

Gyenyisz Pusilin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetője a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek hétfőn a régióban zajló harci cselekményekről nyilatkozva azt mondta, hogy Dnyipropetrovszk megyéből Dobropillján keresztül halad Kramatorszk-Szlovjanszk agglomeráció ukrán helyőrségének fő utánpótlási útvonala. Pusilin szerint Zolotij Kologyaz pénteken és Marjivka szombaton bejelentett elfoglalása lehetővé tette az orosz erők számára a beékelődést az ukrán védelmi vonalba a dobropilljai és kramatorszki erődített terület között.

A keddi hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők mind a hat ukrajnai frontszakaszon előrenyomultak, és több mint 1310 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A minisztérium az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel logisztikai központokat, valamint pilóta nélküli légi járművek összeszerelésének és tárolásának helyszíneit, egy harckocsit és 11 egyéb páncélozott harcjárművet, hat irányított légibombát, egy HIMARS-rakétát, továbbá 629 repülőgép típusú drónt.

Az orosz hatóságok több régióból jelentettek ukrán tüzérségi és pilóta nélküli repülőszerkezetekkel végrehajtott támadást.

A Zaporizzsjai megyei Mala Bilozirka község közelében egy mentőautót ért csapás következtében a jármű vezetője életét vesztette, további három ember pedig megsebesült. A szamarai régiót éjjel ért dróntámadás következtében egy ember meghalt, négyen pedig sebesüléseket szenvedtek.

Egy pilóta nélküli légi jármű támadásának következtében károk keletkeztek az orosz ellenőrzés alá vont zaporizzsjai atomerőmű sugárzásmérő állomásában, amely a létesítménytől 13 kilométerre, Ivanivka környékén található. Donyeckben 83 ezren maradtak áramellátás nélkül.

A határ menti Belgorod megyében járműveket ért dróncsapások következtében két ember szenvedett sebesüléseket. A Kurszk megyei Rilszkben és környékén három üzletet ért dróntámadás, egy civil orvosi segítségre szorult.

(MTI nyomán)