Szathmáry Zoltán, a Tisza-frakció által elutasított legfőbbügyész-jelölt testvére az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársaként érintett az aranykonvojügyben – derült ki a Központi Nyomozó Főügyészség HVG-nek küldött válaszából.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség válaszából az derül ki, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásban öt személy gyanúsítotti kihallgatása történt meg. A közelmúltban kihallgatott gyanúsítottakkal a nyomozó ügyészség közokirat-hamisítás bűntettének gyanúját közölte. Ezt válaszolta a HVG kérdésére a Központi Nyomozó Főügyészség név említése nélkül ugyan, de arra, hogy a Baka András által legfőbb ügyésznek jelölt Szathmáry Zoltán testvére érintettje-e az aranykonvojügynek.

Azt a Telex is megírta, hogy a Tisza-frakció azért utasíthatta el alig 24 óra alatt Baka András legfőbbügyész-jelöltjét, mert Szathmáry Zoltán testvérének érintettsége a Fidesz által kampánytémává tett aranykonvojügyben jelentős politikai kockázatot jelenthet az esetleges kinevezésénél. Úgy tudni - írja a HVG -, hogy Szathmáry testvére az Alkotmányvédelmi Hivatalon keresztül érintett az eljárásban, a Telex szerint ő intézte a X. kerületi kapitányságon az előállított ukránok beutazási és tartózkodási tilalmát.

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy Baka András bizalma megrendült volna Szathmáryban. A Sándor-palota válasza szerint a „köztársasági elnök továbbra is fenntartja az Országgyűlésben elmondott véleményét, a legfőbb ügyész személyére megtette javaslatát, arról dönteni az Országgyűlés feladata és felelőssége”.

(24)