„Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja jelent, az uralja a múltat is.”
Orwell

Most vagy soha - most volt soha

„Ahogy történt” és „ahogy történhetett volna” - ez az első mondat, ami megjelenik a film elején. Ez a mondat azt jelenti, hogy azt csinálunk, amit akarunk! Azt csinálunk a magyar történelemmel, a magyar nyelvvel, a hazaszeretettel, amit akarunk. Itt a hatalom arroganciája teljességében nyilvánul meg. Hiába adnak egy tehetségtelen senkinek – a Hamvas Béla által leírt minőségről van szó –, több mint 6 milliárd forint támogatást, a legmagasabb filmgyártási technikát, a tehetségtelensége még egyértelműbben, élesebb módon kiderül.

Itt kell feltenni azt a kérdést: milyen filmtámogatási rendszer az, ami, vagy aki, akik egy alkalmatlan embernek megítélnek több mint 6 milliárd forintot az adófizető polgárok pénzéből? Hogyan fordulhat elő ilyen skandalum? Meddig tartható fenn ez a szuper egyablakos, zárt filmgyártási rendszer, amelyet egy zárt hatalomközeli klikk bitorol?

Most volt a soha - ilyen lehetősége nem volt senkinek, hogy a film nyelvén keresztül méltón adja át a Magyarság szabadság és igazság iránti olthatatlan vágyát. Ez az isteni küldetése a magyarságnak! A film ezért igazi árulás.

A történelmi események csak történelmi folyamatban vizsgálhatók és értelmezhetők.

1848. március 15-e nem előzmények nélküli volt: a magyar reformkori politikai küzdelmeknek, a megelőző évtizedek országgyűléseinek, a nemzeti fő- és középnemesség harcának is köszönhető, hogy 1848. március 15-e létrejöhetett. Nem varázsütésre állt elő, mint ahogy a film bemutatja.

Példaként: 1848. március 9-én az Ellenzéki Kör megbízza Irinyi Józsefet egy, a Kossuth március 3-i felirati javaslatát röviden összefoglaló petíció megfogalmazására. Ez a tizenkét pont első változata. Ha az „egy nap történetében” nem jelenik meg a történelmi előzmény, azaz a reformkori főrendi ellenzék több évtizedes politikai harca - mint ahogy nem jelenik meg -, így nemcsak történelmileg lesz sekélyes, de a film hiteltelenné válik.

A film nyelvezetéről, a lebutított párbeszédekről egy másik írásban kellene elemzést folytatni. Pl. a film elejéről „…alig tudtam meglógni”… Nem a veretes szépirodalmi magyar nyelvet kérem számon - mellesleg az lenne az igazi -, de azt gondolom, hogy abban a történelmi korban és abban a történelmi környezetben nagyobb gondosságot követelt volna meg a forgatókönyvírótól, hogy milyen magyar nyelven írja meg a párbeszédeket.

A rendezői színészvezetés a jól megírt forgatókönyvön alapszik. Itt a XIX. század magyar történelmének egyik legfontosabb napjáról és hőséről készült filmről gondolkodunk, és arról a történelmi küldetésről, amit a magyar reformkor jelentett számunkra. A filmben nem átélhetőek a szereplők, legyen az epizód- vagy főszereplő, nincs önazonosságuk, ettől hiteltelenek, ha rendező így instruálta-vezette őket, bizony nagyon felületesen tette meg.

Az igazi főszereplő a gonosz áruló, aki átélhető lenne, ha tudnánk, miért gyűlöli ennyire a magyarokat. Miután nem tudjuk meg, hiába a karakteres színészi játék, „lejön a vászonról”, mert túl harsány, nagyon direkt és hamis. Tényleg az volt a szándék, hogy egy magyar áruló legyen a főszereplő? Miért?

Petőfi Sándor párbajt vív egy esernyővel, majd egy fakarddal D’Artagnan módjára a Pilvax Kávéházban, mint a Három testőr című filmben. Erről Petőfi is tud?

Szendrey Júliától az először kapott kokárdát Petőfitől elkéri egy odakerülő kisfiú, majd később Júlia ismét elővesz egy másik kokárdát, és átadja Petőfinek. A kisfiú „odakerülése” észrevehetően direkt, kilóg a filmből, a cselekményből.

Júlia a film szerint áldott állapotban úgy menekül, ahogy, és még egy karate jellegű rúgásra is képes. A legfájóbb, hogy sem Petőfi Sándor, sem Szendrey Júlia személyisége úgy, ahogy ebben a filmben megjelenik a néző számára, nem átélhető, nem azonosak önmagukkal – színész vezetés, forgatókönyv.

A zene végig harsogja, sok helyen érthetetlenné teszi az alatta lévő elhangzó párbeszédet. A zene folyamatosan „drámai”, ezért nem tudja helyettesíteni a létre nem jött drámát. Üressé válik. Rossz hangkeverés? Minek a Dolby? Ha a zene ilyen elnyomó a képpel és cselekménnyel, az elfed valamit. Azt, ami nem történik meg a képben, a cselekményben. Az igazi filmzene az alá-, a legjobb esetben mellérendelő.

A film végén a felhőben megjelenő történelmi tények feliratának betűfokozata túl kicsi, valamint az üteme olyan rövid, hogy nem lehet elolvasni. Miért? Ez volt a cél? Vagy egyszerűen erre nem figyeltek?

A legsúlyosabb vétke a filmnek a hazaszeretettel való visszaélés! Itt válik egyértelművé, hogy ki kit szolgál.

A harsány, sokszori tömegjelenetek önmagukat gyengítik, mint egy kiüresedett, rossz refrén. Hát így lehet megutáltatni a magyarokkal a magyar önazonosságukat. Nem először fordul elő a hazai filmgyártásban.

A történelmi hazugságok jól követhetőek ebben a cikkben, amit a Széchenyi-díjas Hermann Róbert írt.

Az 1848-as európai forradalmak közül csak nálunk, Magyarországon nem volt véres és erőszakos a forradalom! Nem volt nyomdaégetés, nem volt pusztítás. Az igazság képviselete bátorság, ez a film éppen azt bizonyítja, hogy a kreatív producerként önmeghatározott személy nem állta ki a bátorság próbáját, és nem csak a tehetségtelensége miatt. Hogy miért nem? Magyarok!

„Kutassunk … a nemzetek történetének forrásaiban oly mélyen, mint csak lehet! Honunk előmozdításáról és javunk ügyéről világosítsuk fel magunkat, nehogy készületlenségünk által többet ártsunk hazánknak, mint amennyit aztán képesek volnánk aggkorunkig ismét helyreállítani! Ne mulasszuk el azon gyökérokok keresését, melyek a nemzeti nagyság sarkalati, mert másképp mindig homokra fogjuk állítani alapnélküli műveinket!”
Széchenyi István: Hunnia

„…a reformkor, s a 48-as pesti forradalom naiv, félrevezetett szellemóriásai, akik joggal törtek lándzsát a polgári haladás ügye, és egy önálló Magyarország mellett, sajnos nem ismerték fel igazi szándékát ennek a „nemzetközi hidrafejnek”, amely a történelem színpadán oly „…hirtelen és félelmetesen jelent meg, egészen másféle harcok eljövetelét hirdetve”, a történelem XVIII–XX. századi változásai nyomán világosan látható az, hogy a globális hatalomra törő fináncoligarchia pénzügyi támogatásával a szabadkőművesség – antagonisztikus ellentéteket gerjesztve – hogyan rombolta le először az egymással rivalizáló tekintélyes birodalmakat; majd a következő lépésben, hogyan hódította meg a belőlük kivált, látszólag önálló, de valójában már minden tekintetben kiszolgáltatott, védtelenné vált nemzetállamokat. Ez követhetően így volt a XVIII., a XIX. és a XX. század során is. Gondoljunk csak a Rothschild-ház, a Berlini Discontóbank vezére, Hansemann, Bismarck bankárja, Gerson Bleichrőder, J. P. Morgan, J. Schiff, B. Baruch, a Warburgok, vagy a Kuhn és Loeb bankház Bécsben, Potsdamban, Berlinben, Párizsban, Londonban, Szentpéterváron vagy másutt legitim kormányokat és/vagy ellenzéküket, ellenségeiket is finanszírozó vagy éppen zsaroló monetáris politikájára, kétes történelmi szerepére. Mára ez a felvázolt folyamat döntő fázisához ért, az egyre fájdalmasabb drámai végjátékban pedig, mint korábban annyiszor, ismét csak vesztésre állunk. Amikor tehát az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szabadkőműves tévtanokkal fertőzött rövidlátó, türelmetlen, felelőtlenségig naiv hangadóit vizsgálatunk során kritikával illetjük; nem a jogos magyar önállósági törekvést; nem a sajtószabadságot, nem a polgárosodást, nem az oktatás, a művelődés és a kultúra fontosságát, nem a törvény előtti egyenlőség ügyét, nem a jobbágyfelszabadítás elodázhatatlan megvalósítását, nem az új alkotmány megszületésének igényét és nem is a magyar nyelv használatának létjogosultságát, elsőbbségét kérdőjelezzük meg, csupán azt a szabadkőműves romboló szándékot és politikai törekvést kifogásoljuk, ami elsősorban a francia, az olasz, a német forradalmi események és változások után került, kerülhetett Magyarországra. Ugyanis, ezek letagadhatatlan hatására nyert fokról fokra teret Magyarországon a liberalizmus, a kereszténységet megosztó katolikusellenesség, a keresztény kultúra céltudatos lerombolása, az amoralizmus, a gyenge állam hazug ideálja, a magyarság saját hazája, földje, sorsa, megmaradása iránti közöny, az önzés, majd lépésről lépésre az ezekkel szervesen összefüggő drámai népesség csökkenés, továbbá a hazugság, az irigység, a gyűlölet és a kultusszá emelt erőszak megállíthatatlannak tűnő terjedése, vagyis mindaz, ami ellen a folyamatosan becsapott, rohamosan fogyatkozó magyarság jobbik fele, ma is, kétségbeesett élet-halál harcát vívja.”
Sziklai Dusán János: ANNO DOMINI 1918 30.oldal.

A szabadkőműves irodalmak anyagára hivatkozó Barcsay Adorján 1921-ben kiadott művében azt olvashatjuk, hogy a francia forradalom eszméin nevelkedett Petőfi Sándor ugyancsak szabadkőműves volt. Petőfi a Respublica, A királyok ellen, A királyok dala, a Forradalom, az Itt a nyilam mibe lőjem? és az Akasszátok föl a királyokat című radikális versei mellett, sajtónyilatkozataival és 1848. március 17-én tett vallomásával is hitet tett a revolúció oldalán. Confessiojában (Vallomásában) így írt erről: »Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez az új evangyélioma, …« Tavaszi vallomását követően Petőfi a francia mintára szerveződött „… Radikál Kör megbízásából június 26-án újabb programot” ír a márciusi forradalom szellemében, majd „A Népelemben kiáltványt tesz közzé a saját neve alatt, … az Egyenlőségi Társulat megbízásából …”
Sziklai Dusán János: ANNO DOMINI 1918 35.oldal

Milyen szellemi „gyökér okok” mozgatták 1848-ban a mi forradalmi ifjúságunkat? Mikor, hol jelennek meg ezek a tudva tudott igazságok a filmben? Hol van itt a bátorság?

„Az igazság szabaddá tesz” (János 8:32)

Az igazság képviselete nemcsak felszabadít, hanem kötelezettséget, szolgálatot jelent. A magyarság évezredes isteni küldetése az Igazság és szeretet képviselete, minden koron át, még ebben a mai, végsőkig romlott világban is.

A létezés szentségéhez való viszony az igazság felismerésében, annak gyakorlati megvalósításában jelenik meg. Ebben a viszonyban kell megjelennie a magyar haza iránt érzett, cselekvéssel átszőtt szeretetnek. Aki hazudik a magyar történelemről, átírja azt, az nem képviselheti semmilyen módon a magyar hazát.

Produceri film. A Most vagy soha című film egy amerikai filmkészítési rendszerben íródott, legyen benne kaland, egy kis szerelem, látványos verekedések, erotika, üldözés stb. Bevált kliséelemek szerepeljenek, hogy jól eladható legyen a film, minél nagyobb legyen a bevétel. Hogy közben a saját múltunkat írjuk át és ezzel tesszük hiteltelenné, az elfogadhatatlan. Ez, ami elkészült, nem történelmi, nem kaland- és nem akciófilm, viszont az anyagi lehetőség megvolt rá. Ezért árulás a film. Mi lenne, ha ezért a látványos kudarcért vissza kellene fizetni ezt a támogatást? Rákay Kálmánnak lenne pénze rá! Hisz nem a kreatív producer pénzéből, hanem állami támogatásból készült a film. Itt bucskázik át az ördög!

A Mammon istenének szolgálója Rákay Kálmán, Philip. (Érdemes az alábbi cikkeket végigolvasni.)

- Rákay Philip tanácsai 300 millió forint osztalékot értek

- Kereken 100 millió forint osztalékot értek Rákay Philip tanácsai

- Rákay Philip rommá keresi magát tanácsadással: 900 millió forintos osztalékot vett ki a cégéből

- Rákay Philip cége rekordösszegű, 1,3 milliárdos profitra tett szert tavaly

- Rákay Philip cége három év alatt 600 milliós osztalékot fizetett

Nem lehet két istent szolgálni, a Mammonét és a magyarok istenét egyszerre.

Hogyan lesz Rákay Kálmánból Philip?

Már a keresztnévváltás is önazonosság hiányát jelzi. Hogyan lesz egy Fidesz-nagygyűlések mikrofonállványából az M1 csatorna felügyelőjévé, „intendánsává”? Úgy, hogy aki a politika területén szerzett haveri tőkéből gazdasági tőkét szerzett, így vált milliárdossá, producerré, a magyar történelmi filmek klánjának meghatározó „egyéniségévé” akkor, amikor sem tudása, sem tehetsége nincs a magyar történelemhez és filmkészítéshez. (Lásd: Aranybulla film.) Karrierjének bemutatására elég megnézni a Wikipédia leírását, mert jól követhető maga a jelenség, a Rákay Kálmán-jelenség, amely hűen tükrözi mindazt, ami a hatalom közvetlen környezetében létrejött, igen tanulságos. Mikrofonállvány = filmproducer. Régi igazság, hogy a megkapott diplomával nem jár tehetség, sem intelligencia, ennek hiánya bőségesen megmutatkozott, és bizonyítást nyert a pökhendi arrogáns reakciókban, amelyet a kreatív producer a bemutató óta megtett. Csak egy önmagáról bármit is elképzelő reagál így a szembesített valóságra.

A kreatív producerről mindent elárul, és önmagát leplezi le, amikor március 14-én a Duna feletti esti égboltra 500 drónnal rajzoltat Petőfi-arcképet és utána kokárdát. Így köszöntette az ünnepet és a film bemutatóját. És mennyibe került, milyen költségvetésben szerepelt?

Lehet, hogy az amerikai álomgyárakban ez működött és működik, de teljesen idegen a hazai filmkészítés gyakorlatától. A magyar filmgyártás tradíciója az, hogy magyar történelmi, társadalmi kérdésekről szóljon, vagy szépirodalom, vagy a megírt forgatókönyvek alapján, és a rendező jegyzi a filmet, nem pedig a producer, aki a Mammon istenének szolgája.

Mint látjuk, van magyar filmgyártás, ami nem más, mint pénzgyártás. Ez a teljes züllöttség jele. Jó lenne, ha még létezhetne olyan helyzet, hogy olyan filmalkotások szülessenek, meg amelyek a filmművészetet szolgálják. Kérdezem, hogy egy Bergman, Pasolini, Fellini, egy Tarkovszkij tudnának-e most alkotni?

A Vajna által a Hollywoodból hozott amerikai szisztéma, hogy mi kell egy jó filmhez, legyen játék-, kaland-, vagy kiirtjuk az emberiséget film, mert nekünk a filmben mindent lehet. Megjegyzés: addig-addig készítik, míg valóra nem válik!

Vajnának, és az ő magyar janicsárjainak tökéletesen sikerült elsajátítani az amerikai hamis tudatot. Sorra jelennek meg a hamisított világról készített filmjeik egy hamissá vált, önmagát elpusztító világban.

Volt-e ilyen tudatátformáló-programozó hatásuk a szovjet filmeknek, és a szocialista realizmus direktívája során elkészült magyar filmeknek? Erre a kérdésre igazán csak azok tudnak válaszolni, akik át- és megélték azokat az időket.

A leghangsúlyosabb kérdést még egyszer fel kell tenni! Milyen filmtámogatási rendszer az, amelyben egy tehetségtelen embernek megítélnek több mint 6 milliárd forintot az adófizető polgárok pénzéből? Hogyan fordulhat elő ilyen skandalum? Meddig tartható fenn ez a szuper egyablakos, zárt filmgyártási rendszer, amelyet egy zárt klikk bitorol?

Remélem, hogy még megakadályozható, hogy egy tudottan képességtelen ember készítsen filmet a mohácsi csatáról. A remény hal meg utoljára.

Még mindig érvényes a népdal üzenete II. Rákóczi fejedelem idejéből:

Menj el, menj szegény magyar (Szék)

Menj el, menj szegény magyar a kétség partjára, tekints az ingadozó reménység pólcára!

S te, aki tűztűl, vastúl nem tudsz megborzadni, borzadj, mikor a vég-sors hideg jelt fog adni.
Vezettessed magadat szembekötve, vakon,
elfajult testvéridtől csinált áll-útakon!
Kik őseink hamvait rútul megtapodták, arany szabadságunkat aranyon eladták.
Menj, add egy olyan kézbe szabadságod fékit, mely egyszer úgy betöltse a balsors mértékit!
Hogy megérezd, amit még sokan nem éreznek:
a szabadság s a rabság miben különböznek!

Jelenczki István
filmrendező