Recep Tayyip Erdogan török elnök mintegy félmillió, Palesztináért tüntető ember előtt szónokolt az isztambuli Atatürk Repülőtéren. A török elnök nyakában a palesztin kendő mintájával, illetve a török és a palesztin zászlóvak díszített sál volt látható. A szónoki emelvény mögött időnként felvillant a jeruzsálemi Templom-hegyen álló Sziklamecset képe. A tüntető tömeg palesztin és török zászlókat lengetett, az izraeli népirtást elítélő arab és török nyelvű transzparenseket emelt a magasba – írja az aljazeera.net.



Recep Tayyip Erdogan beszél a tüntetőkhöz Isztambulban (fotó: aljazeera.net)

Recep Tayyip Erdogan beszédében elsősorban a nyugati országokat vádolta az izraeli hadsereg által a Gázai övezetben elkövetett népirtásért. „A Nyugat meghatározó politikusai süketek lettek, s nem képesek meghallani a Gázai övezetben meggyilkoltak jajszavát, de még az ENSZ-főtitkár figyelmeztetését sem. A Nyugat teljes mértékben támogatja a gyermekgyilkosokat. A Nyugat mocskos taktikája mindenki számára világossá lett – mondta Erdogan.



Török és palesztin zászlók rengetege (fotó: Dilara Senkaya)

Az elnök hangsúlyozta: Törökország megteszi a szükséges lépéseket azért, hogy Izraelt a világ előtt háborús bűnössé nyilvánítsa. Izrael nem törődik azzal, hogy tömegesen gyilkolja a Gázai övezetbeli polgári személyeket. Izrael megszálló állam, s amit művel, az nem önvédelem, hanem aljas mészárlás, s amelynek célja a Gázai övezet lakosságának tömeges irtása kiéheztetéssel és az egészségügyi szolgáltatás tönkretételével.



A tüntető tömeg Isztambulban (fotó: Roya News)

Beszéde során Erdogan megismételte: a Hamász Iszlám Ellenállási Szervezet nem terrorszervezet, amint azt az izraeli propaganda és kiszolgálói állítják. Izraelt nyugtalanítja az a kijelentésem, hogy a Hamász nem terrorista mozgalom. Mi bírálhatjuk Izraelt, mert ellentétben a nyugati országokkal, Törökország semmivel nem tartozik Izraelnek. Ismétlem és hangsúlyozom: egyesek állításával ellentétben a Hamász nem terrorszervezet. Ma kifejezzük szolidaritásunkat a Gázai övezet népével, s nem fogunk megelégedni azzal, hogy átkozódva elítéljük az ott végbemenő mészárlást. Izraelt nem zavarja a polgári személyek körében véghezvitt öldöklés, de előbb utóbb ezért súlyos árat fog fizetni – jelentette ki a török elnök.

 

בשעה זו באיסטנבול: עצרת תמיכה נרחבת בפלסטינים. גם הנשיא ארדואן לוקח בה חלק@asafroz15 pic.twitter.com/SwUE3Vkdwa

— החדשות - N12 (@N12News) October 28, 2023

 

A tömegtüntetésen résztvevőkhöz intézet beszédében Recep Tayyip Erdogan azt is kijelentette, hogy azok, akik krokodilkönnyeket hullattak Ukrajnáért az orosz támadás miatt, mélyen hallgatnak a Gázai övezetben jelenleg is zajló népirtásról.

H. J. – Kuruc.info

Frissítés: Netanjahu elismételte, amit már jól tudunk: az ő hadseregük a világ legerkölcsösebbje...

Benjámin Netanjáhu Recep Tayyip Erdoğan kijelentésére reagálva visszautasította, hogy Izraelt háborús bűncselekmények elkövetésével vádolják. "Ha bárki azt hiszi, hogy a katonáinkat háborús bűncselekményekkel vádolhatja, az képmutató. A miénk a világ legerkölcsösebb hadserege" – mondta a BBC szerint. Szerinte a hadsereg minden óvintézkedést megtesz a polgári lakosság védelméért, ellenben a Hamásszal, amely "élő pajzsként" használja a civileket.

Arról, hogy hány palesztin áldozata volt eddig a háborúnak, elfogulatlan forrásból nincsenek adatok, a Hamász ellenőrzése alatt álló gázai egészségügyi minisztérium állítása szerint ezidáig több mint 7600-an haltak meg a harcokban Gázában.

(Telex nyomán)