Ugrás a cikkhez
Reklám

Pontosan húsz évvel ezelőtt, amikor jóformán még magunkhoz sem tértünk a két zsidóforradalom gyalázatából s az ország-feldarabolás rettentő fájdalmából, amikor még frissen és fájdalmasan sajgottak a sebek, amelyeket a demokrácia, a népek szabadsága és önrendelkezése nevében ejtettek egy ezeréves ország testén, amikor még nem tudtuk, mi lesz velünk, hogy éljük át a szörnyű megpróbáltatásokat, nem tudtuk, hogy mit tegyünk, ha élni, megerősödni és felemelkedni akarunk — akkor, ezekben a nehéz, nyomasztó időkben látott napvilágot Méhely Lajos professzornak első nagyobb szabású fajvédelmi tanulmánya „A magyar tragédia élettudományi okai” címmel.




Méhely Lajos — akinek neve, mint tudós zoológusé, nemcsak nálunk, de szerte az egész világon általános becsülésnek és tiszteletnek örvendett — egész kis könyvet kitevő új értekezésében örökléstani, élettani, embertani, fajegészségtani és társadalom-lélektani szempontból tisztán és kifejezetten tudományos alapról kiindulva kereste tragikus nemzeti sorsunk okait.

Kíméletlen és bátor önvizsgálat

Tulajdonképen ez a tanulmány volt as első őszinte és bátor szembenézés a magyar katasztrófa okaival. Méhelyt is — akinek egész eddigi élete nem volt egyéb, mint a magyarság odaadó és hűséges szolgálata a tudományon keresztül — lelke mélyéig megrendítette nemzeti tragédiánk, de nem engedte át magát egészen a kétségbeesés és lemondás érzésének. Az volt a meggyőződése, hogy az összeomlásból az újjáépítés, a bukásból a felemelkedés felé az első lépés nem lehet más, mint a kíméletlen és őszinte önvizsgálat.

Annak megállapítása a legelső teendőnk, hogyan és miért jutottunk a szakadékba, milyen mulasztásokat, tévedéseket követtünk el, hogy ezeknek következményeként társadalmi zűrzavarnak és politikai katasztrófának kellett bekövetkeznie. Csak ha mindezzel tisztában vagyunk, csak akkor állapíthatjuk meg, hogy milyen irányba kell vezetnünk nemzeti életünket, hogy újra felemelkedjünk, megerősödjünk, hatalmunkat és régi dicsőségünket visszaszerezzük. Ezekre a kérdésekre keresett és adott feleletet húsz év előtt írt tanulmányában Méhely Lajos. Mint az élet és a természet avatott búvára, éles szemű megfigyelője, már régen tisztában volt azzal, hogy a nemzeti közösségek benső lényegét a természet törvényeinek alárendelt fajták alkotják. A fajták életét szabályozó, a Teremtő által alkotott törvények hatalma és érvénye alól sem az egyesek — akik egytől egyig valamely fajtaközösség kötelékébe tartoznak — sem a fajták nem vonhatják ki magukat súlyos és végzetes következmények nélkül.

A liberális korszak bűnei

Méhely előbb említett tanulmányában mindenekelőtt a magyarság faji eredetét, múltját és sorsát tette vizsgálat tárgyává s csak ezután tért át annak a kérdésnek vizsgálatára, hogy vajon mi tiszteletben tartottuk-e a faji lét fövényeit. Itt, ennek a kérdésnek tárgyalásánál vigasztalan és lesújtó képet tárt elénk. Rámutatott arra, hogy 1867 óta a liberális Magyarország nemcsak hogy nem erősítette, nem fokozta a magyarság faji erőit, hanem bűnös könnyelműséggel következetesen mindent elkövetett, hogy népünk számbeli és biológiai erejét, faji öntudatát minél jobban elsorvassza.

Kivándorlók százezrei mondtak örökre búcsút a magyar földnek. A különböző népbetegségek évről évre sűrű rendeket irtottak ki népünk soraiból. A zsidóság pedig korlátlan úrrá és hatalommá lehetett az országban. Nemcsak egész gazdasági életünk irányítását szerezhette meg, de döntő befolyást gyakorolhatott szellemi életünkre is. Rátehette kezét sajtóra, irodalomra, könyvkiadásra, színházra, egyszóval mindazokra az eszközökre és intézményekre, amelyek a társadalom felfogását és véleményét hivatottak kialakítani.

Hogy történhetett mindez vetünk? — kérdezi Méhely. Úgy, hogy a zsidóság évezredek alatt a vértelen, fegyvertelen fajközi harcnak, az országhódításnak és hatalomszerzésnek olyan tökéletes módszerét sajátította el és gyakorolta be, amellyel szemben a nemzsidó gazdanépek védtelenek és tehetetlenek voltak.

A zsidók először megfosztották a gazdanépet anyagi javaitól, gazdasági erejétől, ezután faji öntudatát némították el, hogy végül biológiai, faji egységét, és tisztaságát is szétmállasszák. Ez a folyamat ment végbe nálunk is. Zsidók, áttértek és félvérek rohamosan lepték el a nemzeti élet vezető helyeit. Ez a fajilag selejtes réteg válságos pillanatokban nemcsak hogy nem tudott helytállni, hanem arra használta fel a nehéz időket, hogy — mit se törődve a nemzeti érdekekkel — saját beteges hatalmi hóbortját kielégítse.

Vissza kell szereznünk a magyarság faji és vérségi öntudatát

Mit kell tennünk, ha újra szabad és erős magyarságot és Magyarországot akarunk? Mindenekelőtt vissza kell szereznünk a magyarság faji és vérségi öntudatát — állapítja meg Méhely. Csak ennek birtokában lesz elegendő erőnk mindazt visszaszerezni, amit elvesztettünk. Szívós és következetes harcot kell indítanunk a zsidóság visszaszorítása érdekében. Egy pillanatig sem szabad beletörődnünk abba, hogy egy egészen idegen fajta legyen úrrá felettünk saját hazánkban. Haladéktalanul véget kell vetnünk a zsidó-magyar vérkeveredésnek, mert különben a zsidóságban felhalmozódott szémita-néger vérelemek jóvátehetetlenül megrontják a magyarság vezető osztályainak faji állagát.

Méhely intelmei húsz év előtt még kevés megértésre találtak. A liberális beidegzettségek még oly mélyek és erősek voltak társadalmunkban, hogy ezek a tanítások csak a kevés kiválasztottaknál találhattak meghallgatásra.

A magyar fajvédelem igehirdetője

Első fajvédelmi tanulmányának megjelenésétől kezdve kerek tíz esztendőn át magát nem kímélve, időt és fáradtságot nem sajnálva, éjt sokszor nappallá téve dolgozott Méhely a magyarság faji öntudatra ébresztésén. Cikkek és tanulmányok megszámlálhatatlan sokaságában hirdette a faji megújulás szükségét, azokat a tudományos alapelveket, amelyek megtartása nélkül nem remélhetjük a nemzeti felemelkedést. Járta az országot, mindenüvé elment — az Ébredő Magyarok, a Fajvédő Párt gyűléseire —, hogy hirdesse a magyar fajvédelem igéit, hogy a közvetlen szó meggyőző erejével buzdítson harcra, kitartásra. Írásaiból, beszédeiből erő és öntudat sugárzott ki olvasóira és hallgatóira. A fajszeretet oly lenyűgöző erővel, oly elsodró lendülettel áradt ki egyéniségéből, hogy hatása alól senki, még a legfáradtabb, legközömbösebb lelkek sem vonhatták ki magukat.

Méhely azonban sohasem elégedett meg azzal, hogy lelkesedést ébresszen vagy érzelmeket váltson ki. Jól tudta, hogy ezek nagyon is múlékony dolgok a mi népünknél. Éppen ezért mindig tanított is. A fajélettan, az örökléstan, az embertan és a fajegészségtan új, nagy jelentőségű eredményeire hívta fel a figyelmet. Mindent elkövetett, hogy társadalmunkat biológiai gondolkozásra nevelje.

A feladat, amelyre vállalkozott, nehéz terhet rakott vállaira. A magyarság belső ellenségei legveszedelmesebb ellenfelüket látták benne. Mindent elkövettek, hogy ha elhallgattatni nem tudják, legalább megnehezítsék munkásságát. Sokszor állott támadások pergőtüzében. Ellenfelei a gúny és lekicsinylés fegyvereivel próbálták elnémítani. Hányszor fenyegették halállal sötétben lappangó bosszút lihegő ellenségei! De a támadások csak megacélozták erejét. Vasakarattal, acél idegekkel, rendíthetetlen nyugalommal állt őrhelyén.

Miben foglalhatjuk össze Méhely tanításának lényegét? Cikkeiben, tanulmányaiban megtaláljuk a magyar fajvédelem tudományosan megalapozott egész gondolatrendszerét. Mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy úgy az egyes emberek, mint a nemzeti közösségek sorsát és életét fajiságuk határozza meg. „...az élő természet alapegységei nem az egyesek, hanem a fajok, amelyek voltak, vannak és mindaddig lesznek, amíg élet lesz a földön. Aki mást mond, az nem ismeri az élet törvényeit, mert különben tudnia kellene, hogy az élőlények minden cselekedete faji cselekedet, hogy az élő egyed szíve minden dobbanásával a faj érdekeit szolgálja s hogy hite, vágya minden reménye — tudva vagy öntudatlanul — a faji eszményben magasztosul fel.

A fajt tehát szeretni és védeni kelt, ami nem erény, hanem isteni végzésből fakadó szent kötelesség.” És amit sohasem mulaszt el hangsúlyozni: „A mi magyar fajunk egy hajszállal sem alábbvaló más nemes fajoknál, de volna bár valamennyi között a legutolsó, nekünk, magyaroknak akkor is a legdrágább kincsünk lenne, mert saját énünknek élő mása s egész valónkat betöltő foglalata. Ezért a kincsért élni: magasztos kötelesség, meghalni: dicsőség!’’

(A Cél, 1937. április)

Méhely Lajos útján kell haladnunk

A faji gondolat, amelyet nekünk Méhely már húsz évvel ezelőtt meghirdetett, ma az új európai közszellem egyik legfontosabb alkotóeleme. Éppen ezért Méhely eszméi és tanításai sohasem voltak annyira időszerűek, mint éppen napjainkban. Ha magyar értelemben akarunk beilleszkedni az új európai szellemiség kereteibe, akkor a Méhely által kijelölt úton kell haladnunk.

Hogy mit jelent Méhely Lajos és az ő munkássága a magyar természettudomány nemzetközi hírneve szempontjából, azt valójában csak a szakemberek tudják kellőképp megítélni, ő kezdi meg nálunk a korszerű, teljes tudományos színvonalon álló részletes embertani felvételek készítését is. Rámutat a fajiság és a vér szerkezete közötti szoros, benső összefüggésre. Évtizedeken át harcol a Magyar Fajbiológiai intézet felállításáért. (Ma sincs meg!) De ki tudná mindazt felsorolni, amit alkotott, ő kezdeményezett.

Ma, amikor a magyar fajvédelem nagy tanítómestere csendben, távol a világ zajától tudományos munkájába elmélyedve nyolcvanadik születésnapjához érkezett el, a nemzeti társadalom meleg szeretettel, mély tisztelettel fordul feléje, meghajtja előtte a hála és a köszönet zászlóját. Ma megköszönjük a Gondviselésnek, hogy elküldötte és mindmáig megtartotta nekünk Méhely Lajost, aki történelmünknek talán legnehezebb óráiban hitet, lelket öntött belénk s megtanított bennünket arra, hogy miképp kell fajtánkért élnünk, dolgoznunk és küzdenünk, hogy diadalmas, új ezredévek felé menetelhessünk.

(Függetlenség, 1942. augusztus 23.)

(Kuruc.info)

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából