Az amerikai elnök egy japán újságíró Iránnal kapcsolatos kérdésére válaszolva Pearl Harborral viccelődött azon a sajtótájékoztatón, amelyet Japán első női miniszterelnökével – a többek által metálrajongó Vasladyként jellemzett –, Takaicsi Szanaével tartott a Fehér Házban – írja a Guardian nyomán a 24.

Fotó: Aaron Schwartz/CNP/Bloomberg
Az eseményen részt vevő egyik japán újságíró arról kérdezte Trumpot, hogy miért nem értesítették előre a szövetségeseket az Iránnal kapcsolatos katonai lépésekről. Az amerikai elnök a válaszában a meglepetés szerepét hangsúlyozta, majd feltette azt a kérdést, hogy ki tudna többet a meglepetésekről, mint Japán? – utalva arra, amikor a második világháború kellős közepén, 1941 decemberében a japán hadiflotta lecsapott az Amerikai Egyesült Államok Hawaiin található haditengerészeti bázisára Pearl Harborban. A támadást követően az USA nem sokkal később be is lépett a háborúba.
Trump szavaira először nevetés tört ki az Ovális Irodában, azonban az elnök egy újabb kérdéssel rögtön fagyossá tette a hangulatot, amikor úgy folytatta, hogy „ti miért nem szóltatok nekünk Pearl Harborról?”
Q: "Why didn't you tell U.S. allies…about the war before attacking Iran?"
— CSPAN (@cspan) March 19, 2026
President Trump: "We wanted surprise. Who knows better about surprise than Japan? Why didn't you tell me about Pearl Harbor?" pic.twitter.com/esV9iyvMiV
A találkozón az amerikai elnök arra próbálta ösztönözni Japánt, hogy nagyobb szerepet vállaljon a térség biztonságában, különösen a tengeri útvonalak védelmében. Trump Pearl Harborra tett utalása azonban sokak szerint diplomáciailag érzéketlen volt, különösen egy japán vezető jelenlétében. Bár a japán miniszterelnök nem reagált élesen, a helyzet láthatóan kellemetlenné vált.
Japanese PM Sanae Takaichi's reaction as Trump says "Who knows better about surprise than Japan? Why didn't you tell me about Pearl Habour?"
— Adam Schwarz (@AdamJSchwarz) March 19, 2026
Undoubtedly the worst American diplomatic gaffe in post-war US-Japan history. pic.twitter.com/pd4flZhmnE
A megszólalásaival már az első elnöki ciklusában is rendszeresen diplomáciai botrányokat okozó Trumpot egyesek azzal vették a védelmükbe, hogy a Pearl Harborra tett utalásával csupán a katonai stratégia egyik alapelvét, a meglepetés jelentőségét emelte ki.
