Ugrás a cikkhez
Reklám

Juhász Péter Együtt-elnök vasárnapi blogbejegyzésében cáfolta, hogy begyógyszerezte vagy megverte volna egykori élettársát, akitől három gyermeke is született. Állítása szerint az asszony maga határozott úgy, hogy külföldre távozik, és a politikust is arra kérte, tartson velük. Arról is ír, hazugság, hogy gyermekeit elhanyagolta volna, mindig is jó kapcsolat volt közöttük. A politikus a kezdeti hallgatás után azt azonban az Index kérdésére elismerte, valóban dulakodtak volt élettársával 2016 karácsonyán, de éppen az asszony támadt rá ittasan, ő csak védekezett. Eközben a TV2 vasárnap este brutális részleteket hozott nyilvánosságra a volt élettárs bírósági vallomásából, amelyben az anya érzelmi zsarolással és fizikai bántalmazással vádolta a politikust, továbbá azzal, hogy gyermekei előtt fogyasztott kábítószert.




Emlékezetes, a Bors hozta először nyilvánosságra azt a peranyagot, amelyben Juhász Péter, az Együtt politikusának egykori élettársa vall a szakításuk után történtekről. A nő ebben többek közt azzal vádolja a politikust, hogy amikor ő 2016 végén karácsonyra a három gyerekkel hazalátogatott, Juhász napokra bezárta azzal az indokkal, hogy meg kell beszélniük az életüket. Közben nyugtatókkal begyógyszerezte az asszonyt, sőt meg is verte, amikor a gyerekek anyja nem tudott/akart neki elszámolni az idejével, illetve nem volt neki hajlandó rátenni a kezét az ujjlenyomat-olvasóval működő telefonra. Juhász Péter a Facebookon reagált a Borsban megjelent cikkekre, ahol többek között arról írt, egy szó sem igaz a nő állításaiból. Mint fogalmazott,

valóság az, hogy volt élettársam a gyerekeim elhelyezésével és láthatásával kapcsolatban pert indított ellenem, próbál elidegeníteni a gyerekeimtől. Nem vagyok bántalmazó, nem igazak a lejárató cikkben felhozott állítások. Egy személyes jogvitából csinálnak most politikai célú lejáratást ellenem, és vádolnak közben hazugságokkal.

Az agresszív gyermekelhelyezési pervitelt hibáztatja Juhász

Juhász Péter vasárnap blogbejegyzésében cáfolta az ellene felhozott vádakat. Mint felhívja a figyelmet, a gyermekelhelyezési ügyből és az anya ügyvédeinek agresszív perviteléből lett véleménye szerint politikai lejáratókampány, amely igazából nem tartozik a nyilvánosságra, annak ellenére, hogy kiszivárgott. Mint fogalmaz, „kevés kétségem van: ennek az aljas, a gyerekeket sem kímélő pervitelnek része a tegnapi támadás is, ami egybeesik a politikai ellenfeleim céljával, hogy lejárassanak”. Volt élettársai állításaival szemben Juhász Péter elsőként hangsúlyozza, nem ő hagyta el a családját, volt párja döntött úgy, hogy mással folytatja az életét, aki szintén családos ember. Juhász Péter szerint a másik fél családjában akkor derült ki a viszony, amikor a politikus a Facebookon hírt adott szakításáról. Juhász Péter volt élettársa ezután döntött úgy, hogy egy időre külföldre távozik a kellemetlen szituáció miatt, amiben a politikus támogatta. Juhász Péter szerint volt párja tehát nem előle menekült, sőt kifejezetten kérte, hogy tartson velük.

Juhász Péter blogbejegyzésében arról is ír, hogy hazugság, hogy bántalmazta volna egykori kedvesét 2016 karácsonyán, amikor az hazalátogatott. Bár a nő vallomásában azt állítja, hogy a politikus megverte őt, valójában Juhász szerint a nő esett neki részegen, és erről videofelvétele is van, amelyet a bíróságon be fog mutatni. A bizonyítékok Juhász szerint azt is igazolják, hogy nem zárta be volt élettársát. Hozzáteszi, egykori párja az eset után pszichiáterhez ment és kedélyjavító gyógyszereket íratott fel magának. Eközben ő megfőzött gyermekeinek, tehát a nő nem lehetett a lakásukban bezárva és begyógyszerezve. A rá következő napon ráadásul 15 fős bulit tartott gyerekek részvételével. Juhász Arról is ír egy üzenetváltás alapján, hogy karácsony napján, míg volt párja otthon volt a gyerekekkel, addig ő bevásárolni volt és karácsonyfát vett. Mint megjegyzi, „azt hiszem egyértelmű az üzeneteiből, hogy nem elnyomva van, hanem ápolva”. A politikus kiemelte, régen és a szakítás után is jó a kapcsolatai a gyermekeivel, új párjával és az új testvérrel "igazi családot alkotnak". Mint hozzáteszi, „valóban zajlott gyámügyi eljárás, és a pedagógiai intézet pszichológusai is megvizsgálták a gyerekeket. Eddig minden befejeződött vizsgálat és eljárás azzal zárult, hogy az én álláspontomat támasztotta alá”.

A volt élettárs azt állítja, évekig terrorizálta őt Juhász

Eközben a TV2 az általa megszerzett bírósági dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, a periratban az anya azt állítja, Juhász Péter évekig terrorizálta őt és gyermekeit. Kettejük viszonya már évekkel az elköltözésük előtt megromlott, miközben a politikus verbális, pszichés és érzelmi elnyomás alatt tartotta őt, de befolyásolta az anyagi bizonytalansággal is. A TV2 által nyilvánosságra hozott vallomás szerint 2016 decemberében a dulakodás alkalmával Juhász tettleg bántalmazta egykori élettársát, lenyomta, majd rátérdelt a 48 kilós nőre, majd nyugtatót adott neki. A nő vallomásában azt állítja, ekkor éppen menstruált, térdig véres volt és kábult a gyógyszerektől. A nő továbbá azt is állította, Juhász fenyegetően lépett föl nemcsak vele, de ügyvédjével és új párjával is.

Drogozott a gyerekek előtt

A TV2 műsorában elhangzott továbbá, hogy Juhász Péter gyermekei állítólag csak kötelességből tartják a kapcsolatukat az apjukkal. A nő vallomása szerint Juhász Péter mindenáron meg akarta gátolni a gyermekek külföldre költözését, illetve kint tartózkodását, emiatt például 2017 augusztusában nem vitte időre vissza őket egy tüntetésre hivatkozva, később pedig az anya beleegyezése nélkül beíratta őket egy magyar iskolába. Az anya a papírok tanúsága szerint állítja továbbá, hogy Juhász nem vett kellően részt a gyermeknevelésben, egyik alkalommal ennek köszönhetően a gyerekeknek egészségügyi problémáik lettek. Amikor a nő édesanyjának betegsége miatt végül hazaköltöztek, a gyerekeket Juhász elvitte haldokló nagymamájuk mellől – áll a vallomásban, amiben az is szerepelt, hogy Juhász Péter félt nyilvánosság előtt drogot fogyasztani, ezért többször előfordult hogy autóban, vagy éppen otthonában a gyermekek szeme láttára élt a kábítószerrel. Juhász Péter az Index.hu megkeresésére azt mondta, hogy egyelőre blogbejegyzésén kívül nem akar nyilatkozni a sajtónak. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a 2016 decemberi alkalomkor egy órás dulakodásra került sor közöttük, ami közben egykori párja szerezhetett sérülést, de szándékosan soha, így akkor sem ütötte meg. Mint hangsúlyozta, a „csúnya dulakodás” során a nő folyamatosan támadt neki, ő pedig védekezett.

(PS nyomán)

Korábban írtuk: Juhász Péter volt élettársa: bezárt, begyógyszerezett, bántalmazott





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából